Nagyvilág

Az igazságügyi bizottság megszavazta a Trump elleni impeachment vádpontjait

Az amerikai képviselőház igazságügyi bizottsága 23:17 arányban megszavazta pénteken a Donald Trump elnök alkotmányos felelősségre vonását (impeachment) hivatalosan is elindító eljárás vádpontjait.

A bizottság párthovatartozás szerint voksolt: vagyis a demokrata párti törvényhozók valamennyien megszavazták a szöveget, a republikánusok pedig egyöntetűen elutasították.

A bizottság rekordgyorsasággal döntött: alig tíz perc alatt megszavazta a Trump ellen megfogalmazott két vádpontot, azok után, hogy csütörtökön egész nap vitázott róla, és az éjszakába nyúlóan sem sikerült megállapodásra jutnia és elnapolta a döntést.

A vádpontok szerint Donald Trump visszaélt a hatalmával és akadályozta munkájában a kongresszust.

Jelentés: Donald Trump egyértelműen visszaélt a hatalmával
A kongresszus igazságügyi bizottsága befejezte az impeachmenttel kapcsolatos vizsgálatot és még Orbán Viktor is előkerült.

A két vádpontról szóló szöveget a képviselőház egésze elé terjesztik szavazásra. A voksolást várhatóan jövő szerdán tartják. Elemzők szerint bizonyosra vehető, hogy a kongresszus demokrata többségű alsóháza megszavazza az impeachment-eljárás megindítását a republikánus elnök ellen.

Ezt követően, a törvények értelmében, az ügy a szenátus elé kerül, ahol az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság elnöke, John Roberts vezetésével lefolytatják a pert az elnök ellen. Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője csütörtök este egy televíziós interjújában azt hangoztatta, „zéró esélye” van annak, hogy elmozdítsák hivatalából Donald Trumpot.

Donald Trump ellen hatalommal való visszaélés miatt emelnek vádat
Az impeachment egy nagy lépéssel közelebb került a végkifejlethez.

Az elnök alkotmányos felelősségre vonási eljárását a demokrata párti törvényhozók egy Donald Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti júliusi telefonbeszélgetés miatt kezdeményezték, mert Trump felvetette, hogy korrupciós vizsgálatot kellene indítani Kijevben a demokraták elnökjelölt-aspiránsa, Joe Biden volt alelnök és a fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeiben. Az eljáráshoz vezető képviselőházi meghallgatásokat összegző bizottsági jelentés a meghallgatásokból azt a következtetést vonta le, hogy Donald Trump fehér házi megbeszéléseket, katonai segélycsomagot és más hivatalos csatornákat is felhasznált, hogy újraválasztásához külföldi segítséget vegyen igénybe.

Kiemelt kép: Europress/MARK WILSON/GETTY IMAGES NORTH AMERICA/AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik