Videó

Európa csak olcsóbb rakétákkal maradhat versenyképes

Az európaiak hosszú ideje vezető szerepet játszanak az űrkutatásban, de az olyan gyorsan növekvő cégek, mint például a SpaceX folyamatos kihívást jelentenek. Az árverseny élesedik, az európai cégek egyre nehezebben tudják indokolni a magasabb árat a komolyabb biztonsági szinttel. A fejlesztés alatt álló Ariane 6-os kilövőrakétától remélnek fordulatot.

November 27–28-án találkoztak az Európai Űrügynökségben résztvevő országok illetékes miniszterei Sevillában, ahol  fontos döntéseket hoztak az európai űrutazás jövőjével kapcsolatban. Az egyik téma az Ariane 6 elnevezésű rakéta fejlesztése volt, amely mintegy 3 és fél millió euróba kerül majd. Tizenhárom európai országból több mint 600 cég vesz részt a közös fejlesztésben. A jelenleg használatban lévő Ariane 5 rakétatípust több mint 20 éve használják. Az európai űrhajózási szakemberek hosszú időn keresztül azzal indokolták az egy kilövésre jutó magas költségeket, hogy az űrutazás így nagyobb biztonsággal hajtható végre. Ez az érv azonban ma már nem elég, a rakétagyártást gazdaságosabbá kell tenni.

Legfrissebb videók
Olvasói sztorik