Nagyvilág

Kihirdette a klímavészhelyzetet az Európai Parlament

A Momentum Mozgalom csütörtök délután közleményében azt írta, hogy az Európai Parlament a párt európai pártcsaládja, a Megújuló Európa (Renew Europe) javaslatára döntött a klímavészhelyzet kihirdetéséről.

A közlemény szerint a pártcsaládokon átívelő támogatással elfogadott döntés előkészítésében kiemelt szerepet játszott, Cseh Katalin, a frakció alelnöke. Cseh Katalin elmondta, nagy büszkeséggel töltötte el, hogy az Európai Parlament képes volt ezt a döntést késlekedés nélkül, konszenzussal meghozni.

Felszólalásában kiemelte:  meg kell mutatni a világnak, hogy az Európai Unió élen jár a klímaváltozás elleni küzdelemben, és hogy az Európai Parlament azzal komolysággal kezeli ezt az ügyet, amit az megérdemel, hogy polgárainak olyan jövője legyen, amilyet megérdemelnek.

A döntés értelmében mostantól minden európai törvényjavaslatnál mérlegelni kell a klímacéloknak való megfelelést.

Ugyanakkor a magyar kormány viselkedése a klímavédelem kapcsán hihetetlenül felelőtlen és gyáva. A zöld kérdőív tartalmával kapcsolatos titkolózás megmutatta: a kormány tisztában van vele, hogy a magyar polgárok sokkal fontosabbnak ítélik ezt ügyet, mint ahogy a kormány kezeli, ez pedig olyan kudarc, amelyet nem mernek felvállalni. Eljött az igazság pillanat ebben az ügyben

– tette hozzá Cseh.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik