Belföld

Országos szintre emelné a Párbeszéd Karácsony hét pontját

A Párbeszéd hét pontból álló, Karácsony Gergely főpolgármester programjára épülő javaslatcsomagot nyújt be a parlamentnek. Szabó Tímea frakcióvezető hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: parlamenti képviselőként az a kötelességük, hogy az ország minden pontján megvalósuljon az a gondolkodás, amire „a fővárosban és országszerte a nagy városokban vártak a választók”.

Azt szeretnék, ha sehol nem lakoltatnának ki senkit az önkormányzati lakásokból, amíg nem biztosítják mindenki számára a megfelelő elhelyezést

– ismertette az első pontot.

  • A politikus azt mondta, el kell rendelni a klímavészhelyzetet és meg kell hozni azokat az intézkedéseket, amelyek megvédik a lakosságot a klímaváltozás hatásaitól. A Párbeszéd kezdeményezi a természeti örökség, a zöldfelületek megőrzését, hogy “állítsuk meg ezt az eszement Orbán-féle betonozást” – fogalmazott.
  • Azt is javasolják, hogy töröljék el a Munka törvénykönyvének évi 400 órányi túlmunkáról szóló módosítását, a rabszolgatörvényt – közölte a frakcióvezető.
  • Szabó Tímea azt mondta, hogy megpróbálják eltörölni a lex CEU-t is. Emlékeztetett arra, hogy Karácsony Gergely konzultálni készül az egyetem vezetőivel.
  • A budapesti közösségi közlekedés működését a Párbeszéd azzal támogatná, hogy a költségeket egyenlő arányban osztaná el az állam, a főváros és az utasok között, ismertette elképzelésüket.
  • Végül elmondta, benyújtanak egy átláthatósági csomagot. Példaként azt említette, hogy a korábban Karácsony Gergely által vezetett zuglói önkormányzat olyan rendeletet készített, ami nyilvánossá tette az üléseket és a közbeszerzéseket.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.