Nagyvilág

Citu: maffiamódszert alkalmaztak Romániában

A pénzügyminiszter ​Al Caponéhoz hasonlította elődjét, fel is jelentené bűnszövetkezet létrehozásáért.

Florin Citu azt állította: a Szociáldemokrata Párt tisztviselőinek „bűnszövetkezete” politikai holdudvara szolgálatába állította a költségvetést. Abból kettő is volt, a chicagói gengszter módszere alapján, aki külön könyvelést vezetett az adóhatóságnak és egy másikat belső használatra, írta a Maszol.ro. A pénzügyminiszter szerint a költségvetés valós számait Viorica Dancila kormánya az ellenzék és a nemzetközi partnerek elől is eltitkolta.

Az államháztartási hiány tíz hónap alatt elérte a GDP 2,84 százalékát, „ha nem tesznek semmit”, év végéig meghaladja a 4 százalékot. Az első kilenc hónapban a költségvetés bevétele 22 milliárd lejjel maradt el a tervezettől. Ennek fele behajtatlan adó, a másik le nem hívott európai támogatás, amit nem is akartak felhasználni, mert az állami beruházások visszaszorításával próbáltak forrásokat biztosítani populista intézkedéseikhez.

A társadalombiztosítás költségvetésében előirányzott 2,9 milliárd lejes többlet helyett ekkora a hiány, az egészségbiztosítási pénztár 1,8 milliárd lejnyi táppénzzel tartozik a munkáltatóknak. Az államháztartási hiányt pénzügyi „bűvészkedéssel”, a számlák kifizetésének halogatásával sikerült a GDP 3 százaléka alatt tartani.

Közzétette: Ministerul Finanţelor Publice – 2019. november 14., csütörtök

Ludovic Orban kormányfő korábban azt mondta, gyakorlattá vált, hogy a meggondolatlan állami költekezést a magánszférával fizettették ki, elodázva az áfa-visszaigénylések átutalását. Erről a  minisztere azt mondta, a felhalmozott 4 milliárd lejes tartozást idén kifizetik, a törvényben előírt bér- és nyugdíjemeléseket végrehajtják.  Az adóhatóság bevonásával tanulmányozzák, hogyan lehet mégis csökkenteni az államháztartási hiányt.

Az előző kormány az utóbbi három évben 66 százalékkal növelte a minimálbért. A közszférában 50 százalékkal nőttek a jövedelmek, míg a reálgazdaságban a fele volt a növekmény. Az átlagos nyugdíj is csaknem másfélszerese a három évvel korábbinak, Románia így költségvetése kétharmadát fizetésekre, szociális védelemre költi, a beígért állami beruházások nagy része elmaradt.

Az Európai Bizottság múlt héten figyelmeztette Romániát, hogy az államháztartási hiány az idén GDP-arányosan 3,6 százalékra nőhet a tavalyi 3 százalék után, 2020-ban pedig elérheti a 4,4 százalékot, 2021-ben pedig a 6,1 százalékot a tervezett jelentős bér- és nyugdíjemelések miatt.

Kiemelt kép: Florin Citu / Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik