Nagyvilág

Lekötöztek egy őrjöngő utast a Wizz Air Budapest-Tenerife járatán

Hirtelen óriási őrjöngést és ordibálást hallottunk, majd azt láttuk, hogy a stewardessek az egyik utast próbáljak lefogni

– idézte fel olvasónk, hogy mi történt november 1-jén a Wizz Air Budapest-Tenerife járatán. Beszámolója szerint a 40-45 év körüli férfi minden előzmény nélkül kezdett tombolni nem sokkal a leszállás előtt. Elmondta, hogy az utaskísérők hoztak „egy biztonsági övnek kinéző szíjat”, és megkötötték vele a férfi kezét. Közben a pilóta a mikrofonban arról beszélt, hogy

van egy utasunk, aki nem akar viselkedni, úgyhogy amint megérkezünk, át fogjuk adni a helyi rendőrségnek.

A szemtanú szerint a stewardessek „kevés sikerrel” próbálták lecsitítani és lefogni az őrjöngő férfit, aki folyamatosan üvöltve káromkodott. Leszállás után mindenkinek a helyén kellett maradnia, amíg az őrjöngő férfit el nem vitték a spanyol rendőrök. Olvasónk azt is elmondta, hogy

miután leszálltunk, a kapitány hirtelen felindulásból elkezdett menni az utas felé, mintha meg akarná őt verni, majd ráordított, hogy: Normális vagy? Nem igaz, hogy nem bírsz viselkedni!

A Wizz Air az esettel kapcsolatban ezt írta a 24.hu kérdésére:

November 1-jén a Wizz Air W6 2493-as számú Budapestről Tenerifére tartó járatán, a célállomás megközelítése során, süllyedéskor az egyik utas rendbontóan és erőszakosan viselkedett. Személyzetünk a kiképzésének megfelelően kezelte a helyzetet és lekötözte a rendbontóan viselkedő utast, hogy ezáltal fenntartsa az utasok és a személyzet biztonságát. Miután a járat leszállt Tenerifén, az erőszakos utast átadtuk a helyi hatóságoknak. Utasaink és személyzetünk biztonsága továbbra is a legfontosabb, ezért légitársaságunk zéró toleranciával kezeli az utasaink és munkatársaink ellen irányuló erőszakos szóbeli és tettleges viselkedést. Az ügy innentől a hatóságok hatáskörébe tartozik.

Kiemelt kép: MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik