Nagyvilág

Nagy hatalmú klánok épültek be a román politikába, igazságszolgáltatásba

A Románia nyugati felén ténykedő, vélhetően legjelentősebb drogkereskedelmi bűnszervezet utáni nyomozva szaladt bele a Szervezet Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) olyan információkba, amelyek rávilágítottak, hogy a legbefolyásosabb klánok miként osztották fel egymás között az országot. A közelmúltban már kongresszust is tartottak.

Átmegyek a szerbekhez és veszek egy kalasnyikovot. Ötven hülye hasra vágatja egész Temesvárt rendőrséggel, titkosszolgálattal együtt. Megölsz 50-100 embert, és attól kezdve senki nem merészkedik az utcára. Abban a pillanatban átvettük a hatalmat a városban.

A pressalert.ro információi szerint ezt mondta Lucian Boncu, a temesvári alvilág mindenható ura azon a „kongresszuson” amelyet a legbefolyásosabb romániai klánok hívtak össze, hogy megbeszéljék a több nagyvárosban kaszinónyitást tervező külföldi befektető ügyét is.

A romániai szerencsejáték-üzletbe merészkedő idegen nevét egyelőre homály fedi, annyi viszont kiszivárgott, hogy ő maga kérte a találkozót a klánokkal, hogy biztonságban működtethesse majd a kaszinóit. Mert rábólintásuk nélkül képtelenség hosszú távon pörgetni a rulettkereket. Boncu a hírek szerint havi ötvenezer euróért védelmezné a beruházó két, temesvári kaszinóját, s a pénzt külföldi bankszámlára kérte.

A Boncu-klán 33 tagja ellen most vizsgálat indult, a vád szerint remekül megszervezve, egy őrző-védő cég paravánja mögül szedték a védelmi pénzeket, intéztek el kérésre riválisok közötti nézeteltéréseket, vagy kényszerítettek embereket feljelentések visszavonására. Módszereikre egyetlen példa: valaki szeptember 9-én játékautomatánál 80 ezer lejt (körülbelül 5,2 millió forintot) nyert, de a klán által „védett” tulajdonos helyben csak 65 ezret (4,26 millió forint) fizetett ki, mondván, nincs elegendő pénze, a különbségért jöjjön be egy hét múlva. Az illető visszament a jussáért, de akkor már a klán emberei várták. Megverték, odaállították, hogy az adósságot helyben veszítse el egy játékautomatánál, és még szexuális erőszakot is elkövettek ellene.

Első körben most Boncut és nyolc bűntársát tartóztatták le.

Koldulás Londonban évi százezerért

A legerősebb és legbefolyásosabb klánok Románia déli részén, Olt megyétől a tengerpartig alakultak ki, beleértve a fővárost is. Bejárta a nemzetközi sajtót is az úgynevezett Țăndărei-ügy, amelynek felgöngyölítése még 2010-ben kezdődött, amikor kiderült, hogy a Ialomița megyei településről egy klán több száz roma gyereket küldött Nagy-Britanniába koldulni. És miközben őket nyomorban tartották, a klántagok luxusházakat vásároltak Londonban is.

A brit rendőrökkel együttműködve tíz bandatagot tartóztattak le, ám a nyomozás, majd a bírósági tárgyalás addig húzódott, amíg az ügy 2019-ben elévült, a gyanúsítottak pedig szabadlábra kerültek, zárolt vagyontárgyaikat, többek között több kilogramm aranyat visszakapták. A DIICOT ügyészei tépték a hajukat, és nem titkolják, hogy a klántagok kimentéséhez hozzájárult a kiskapukat hagyó új büntető törvénykönyv, az állandóan módosított paragrafusok sora, alkotmánybírósági döntések és nem utolsó sorban a busásan honorált ügyvédek leleményessége. Kevés reménnyel, de most megpróbálják újramelegíteni a Țăndărei-ügyet is.

Fotó: Daniel Mihailescu / AFP

Bankkártyaklónozás Mexikóban

A craiovai Florin Tudor, becenevén Rechinu (Cápa) számára szülőhazájában összezsugorodott a piac, ezért a mexikói Cancunba költözött, ahol, vélhetően a helyi klánokkal karöltve bankkártyaklónozási hálózatot épített fel, ugyanakkor beszállt a Mexikó és az Egyesült Államok között embercsempész-bizniszbe is. A klónozott kártyákkal a tulajdonosok pénzét Indiában, Indonéziában, Paraguayban szívták le.

Rechinu elcsípésére összeállt a DIICOT a mexikói hatóságokkal és az FBI-jal is, de egyelőre eredménytelenül. Igaz, idén júliusban Puerto Moralosban a helyi rendőrség illegális fegyvertartás és nagy összeg igazolatlan birtoklásáért rövid időre letartóztatta, de a banda villámgyorsan szabadlábra helyeztette, és azóta nyoma veszett.

Rechinu vagyonát 50-100 millió euróra becsülik, ingatlanokkal rendelkezik Craiován, két, 27 emeletes lakótömböt vásárolt Cancunban, telkeket, ingatlanokat Brazíliában. A nyomozók szerint Rechinu fejbe lőtte egyik testőrét, mert félt, hogy az információkat szolgáltat róla az FBI-nak. Gyanítják, három felesége van és remek kapcsolatban áll a nemrég elítélt mexikói Joaquin Guzmannal, becenevén El Chapóval.

Mocskos szemétbiznisz

A romániai klánok vélhetően nem most először tartottak „kongresszust”, amelyen a fejek elosztották, újraosztották a piacot és a befolyást. A jelek szerint a piac beszűkült, mert az agresszív megoldásokat követelő üzletek mellett beszálltak a fehérgalléros bűnözésbe. Ennek első példája a szemétbiznisz: Nyugat-Európában a hulladékok elhelyezése, megsemmisítése drága, és szigorúan ellenőrzött, ezért máshol próbálkoznak, például a hét romániai cementgyárban. Jelenleg elsősorban az olasz és német háztartási szemét ég a cementgyárakban, és szennyezi a környezetet, betegíti meg a környék lakóit. A szervezett bűnözés, a politikusok és a multik a jelek szerint szövetkeztek, hiszen olcsóbb szeméttel fűteni a cementgyárakban, mint hagyományos tüzelőanyaggal. Egy Mocskos szemétbiznisz című tanulmány feltárta, hogy Romániában tulajdonképpen egyetlen személy engedélyezteti a szemétimportot, évente akár több millió tonnát, és szintén ő méri a cementgyárak által kibocsátott füstben lévő mérgező anyagokat. Nevekről egyelőre nincs szó, ám a klánok bevonása nélkül ez a hatalmas üzlet megvalósíthatatlan Romániában.

A Newsweek Románia oknyomozása egy másik szálra irányult. Kiderítették, hogy

a hírhedt calabriai ‘Ndrangheta bűnszervezet is letolta a csápjait az országban úgy, hogy szövetkezhettek a klánokkal, politikusokkal. Műemléképületek felújítására, de más építési pályázatokra adták be projektjeiket és nyerték meg a kivitelezést. 

A lap szerint olyan olasz tulajdonú romániai cég kapott megbízásokat, amelyek ellen hazájukban ‘Ndrangheta-kapcsolatok miatt folyik eljárás.

A klánok összefonódása a rendőrséggel és a politikusokkal

A magyar sajtó is részletesen írt a caracali gyilkosságról, amelynek során a 15 esztendős  Alexandra Măceșanut elrabolták, majd hidegvérrel megölték, s hiába kért segítséget a 112-es sürgősségi számon, a rendőrség csak késve mozdult. A Románia Szicíliájának nevezett Olt megyei Caracalban a rendőrség-igazságszolgáltatás-klánok háromszög olajozottan működik, s a G4Media.ro kiderítette, hogy a rendőrség a későbbiekben is szándékosan késleltette a nyomozást, Alexandra édesapjának könyörgésére sem kapcsoltak nagyobb sebességre, mert először ellenőrizni kellett, hogy a „banális emberrablásnak” indult ügy nem zavar-e valaki(ke)t a szervezett bűnözésben. De az is napvilágra került, hogy végül a rendőrség a klánok segítségét kérte a nyomozáshoz, ezek pedig rendre téves nyomra vittek.

Fotó: Daniel Mihailescu / AFP

A DIICOT nyomozati anyag a már említett Boncu-klán ügyében nyíltan beszél arról, hogy a tagok remek kapcsolatokat ápolnak néhány rendőrtiszttel, akik végig akadályozták, késleltették a felgöngyölítést. Lucian Boncu beépített emberei a Temes Megyei Rendőrségen rendre figyelmeztették razziákról, érdekeit sértő akciókról, vizsgálatokról, és név szerint meg is említik Ilie Drăgan rendőrt, akivel Boncu gyakran találkozott.

„Hány alvilági klánt ellenőriz vajon a PSD-ALDE kormánykoalíció?” – tette fel a kérdést Rareș Bogdan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) EP-képviselője, egykori újságíró, aki korábban a RealitateaTV hírtelevízióban vezette Hatalmi játszmák című tényfeltáró műsorát a politikai korrupcióról. Az ALDE kiválását követően azóta a PSD-kormány megbukott, ám politikusai a mai napig összefonódtak a klánokkal.

Bogdan szerint a köztudottan „piacvezető” Olt megyei bűnszervezetek befolyásával csak a konstancai tartotta a lépést, mindkét megyében a családok irányították a telekspekulációkat, a kereskedelmet, erdőket, szántóföldeket szereztek, és nem utolsó sorban övék az utolsó szó a helyi döntéshozatalban. Radu Mazăre volt konstancai polgármester bukását követően (a börtönbüntetés elől külföldre szökött) a megye alvilági ereje némiképp megkopott, de az utódok dolgoznak a fellendítésen.

Gyülekeznek a felhők az Olt megyei klánok fölött is, miután idén a helyi DIICOT élére Ionuț Călina ügyészt nevezték ki, aki máris rátaposott a Daniel Nicușor Oacă irányította bűnszervezetre, amelyik a caracali uzsorakölcsönök és védővámok bajnoka. Hasonlóan megkopott a szintén az élmezőnyben tanyázó Teleorman megye befolyása, miután a PSD-vezér Liviu Dragnea idén megkezdte négyéves börtönbüntetésének letöltését. Bogdan úgy véli, a Dragnea-Carmen Dan exbelügyminiszter tandem verhetetlen volt Bukarestben, ám a vezér helyét a párt élén átvevő Viorica Dăncilă, akinek kormánya októberben megbukott hozzájuk képest csupán egy vicc.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Robert Ghement

Ajánlott videó

Olvasói sztorik