A török katonákat egy felderítő misszió közben érte a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia támadása Tell-Abjad környékén.
Törökország csütörtökön megállapodott az Egyesült Államokkal, hogy 120 órára felhagy az észak-szíriai harci cselekményekkel. Ezalatt a kurd harcosoknak ki kell vonulniuk abból a 440 kilométer széles, Manbidzstól az iraki határig tartó, 32 kilométer mély sávból, ahol Ankara biztonsági övezetet akar létrehozni.
A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport a Béke Forrása fedőnéven október 9-én indított hadműveletet Északkelet-Szíriában a Törökország által terrorszervezetként és nemzetbiztonsági fenyegetésként kezelt, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia, valamint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet tagjai ellen. Az YPG, amelyet Ankara a törökországi kurd szakadár fegyveresek szövetségesének tart, az elmúlt években az Iszlám Állam elleni harcra hivatkozva kapott kiképzést és modern fegyvereket pártfogójától, az Egyesült Államoktól.
Kiemelt kép: Europress/AFP