Nagyvilág

Líbiában megsérült magyar fotós: „Félbeszakadt holttestet kellett lelöknöm magamról”

Interjút adott a Népszavának Szabó Gergely, aki még szeptember elején sérült meg Líbiában egy dróntámadásban, amit a nemzetközileg elismert kormány ellen harcoló Kalifa Haftar tábornok erői intéztek.

Mint mondta, szépen gyógyulnak a sebei, az ujjának kezd egész ujj alakja lenni, és ha a fülét is megműtik, még hallani is fog.

A robbanás után az első dolgom volt, hogy ellenőrizzem, megvan-e mindenem, a helyén vannak-e a végtagjaim. Azt egyből láttam, hogy az egyik hüvelykujjamnak egy repesz levitte egy részét. Egy másik repesz a fejemet találta el, de az szerencsére megállt a koponyám külső részén, „csak” a fülem bánta. A dobhártyám a jobb oldalon, amerre a robbanás történt, teljesen eltűnt, a másikon perforálódott. A lábamon és a hátamon egy-egy nagyjából 20 forintos érme nagyságú bemenetű, mély seb van. Plusz a felületi sérülések, és az egész testem beborító kisebb repeszek

– mesélte Szabó Gergely, hozzátéve, hogy maradandó sérülése nem lett.

A fényképész arról is beszélt, órási szerencséje volt, hogy életben maradt. Elmondása szerint mágikus helyen állt.

Aki közvetlenül mellettem állt, ő meghalt. Az egyik parancsnok, aki egy távolabbi széken üldögélt, életben maradt, de úgy szétszedték a repeszek, hogy a kórházban úgy üvöltött, ahogy embert még nem hallottam. Tőlem mindössze két méterre csapódott be a rakéta, de még a messzebb lévő vastag faltokot is kiszakította a detonáció. A szerencsém valószínűleg az volt, hogy a körülöttem lévők felfogták a robbanás erejét. A becsapódáskor nekem zuhantak, a földre estünk, szó szerint félbe szakadt holttestet kellett lelöknöm magamról

– fogalmazott.

Egyébként elméletileg biztonságos zónában tartózkodott, ott senki nem számított rá, hogy közéjük vágódhat egy rakéta.

Azt is elárulta, úgy érzi, hogy nincs poszt traumatikus szindrómája. Jól alszik, rendszerezi a képeit és már dolgozik. Tisztázta viszont, hogy nem az RTL Klubnak dolgozik, ő egyszerűen szeret ilyen helyekre járni, ez a hobbija. Korábban az ukrajnai háborút is megjárta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik