Nagyvilág

Orbán lett a vita tárgya Olaszországban

Elutasította Orbán Viktornak az Olasz Testvérek (FdI) jobboldali párt római találkozóján elhangzott kijelentéseit Luigi Di Maio olasz külügyminiszter, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormánypárt vezetője szombaton kiadott közleményében. Luigi Di Maio felesleges beavatkozásnak nevezte a magyar miniszterelnök szavait.

Nem engedem meg senkinek, hogy bírálja vagy támadja Olaszországot, főképpen annak nem, aki a mi határaink rovására szuverenista

– olvasható az olasz külügyminiszter közleményében.

Hozzátette:

Orbán nem ismeri az olasz népet, tehát a saját népéről beszéljen, ha akar, ne a miénkről.

Felállva énekelt Orbánnak az egész csarnok Rómában
A miniszterelnök azt mondta, az Avanati ragazzi di Buda a legszebb forradalmi dal, erre elénekelték neki.

Giorgia Meloni, az FdI elnöke azonnali válaszában zavarba ejtőnek nevezte Luigi Di Maio reakcióját. Meloni hangsúlyozta, sajnálja, hogy miközben a magyar miniszterelnök felajánlja, hogy segít Olaszországnak megállítani a migránsok érkezését, ezek szétosztása helyett, Di Maio egy olyan országot támad, amely jobban végzi munkáját mint a Conte-kormány.

Meloni hozzátette, az FdI földgömböt ajándékoz Di Maiónak, hogy lássa, hogy az Európai Unióban Magyarország éppúgy határállam mint Olaszország.

Orbán Viktor nagyon egyszerűen azt mondja, hogy ha Magyarország megvédi a Magyarországhoz tartozó európai határokat, ugyanezt kéri Olaszországtól is, és nem hajlandó átvenni azokat az illegális bevándorlókat, akiket Olaszország beenged, mert nem képes elvégezni azt a határvédelmi munkát, amit tennie kellene

– nyilatkozta Giorgia Meloni.

Olasz miniszterelnök: Orbánék magára hagyták Salvinit
A magyar miniszterelnök még ma reagálhat Giuseppe Conte meglátására.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsõdi Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik