A török kormánypárti hírek napok óta arról szólnak, hogy Ekrem Imamoglu isztambuli polgármester kegyetlen diktátor, mivel az iskolakezdés előtt rúgott ki több száz önkormányzati alkalmazottat. Az elbocsátottak nem térnek napirendre az intézkedés fölött, napok óta tüntetnek a polgármesteri hivatal előtt. Noha az Erdogan elnököt támogató lapok több száz fős akciókról számolnak be, amikor odaértem, jó, ha negyvenen voltak ott. Ahogyan elővettem a fényképezőgépem, odalépett hozzám egy középkorú férfi, akinek török zászló volt a hátára terítve:
– Melyik újságtól vagy? – kérdezte.
– Külföldre írok – válaszoltam.
– Nagyon jó, tudja is meg az egész világ, mit csinálnak ezzel a néppel.
– Önt is kirúgták?
– Nem, nem is itt dolgozok. Csak jöttem támogatni a tüntetőket. Száz éve szenvedünk ezektől a szekulárisoktól, ezt nem lehet már bírni.
– Isztambulban legutóbb a hetvenes években volt szekuláris a főpolgármester, 1946 óta választást se nyertek.
– Persze, de nézd meg, elveszik az emberek munkáját. Mégis, miből éljenek meg?
– Tud itt bárkit, aki nem támogató, hanem tényleg elvesztette a munkáját?
Interjúalanyom körbe nézett, majd rámutatott egy láthatósági mellényt viselő férfira: „Őt kérdezd! Neki tönkretették az életét a szekulárisok.” Odasétálok, a férfi éppen teát tölt egy papírpohárba, nem szól semmit, de tölt nekem is. Leülünk a földre, megkérem, mesélje el, miért tüntet.
Azzal kezdi, hogy nem volt tagja semmilyen pártnak, hat éve vidékről jött fel Isztambulba, eddig építkezéseken dolgozott, az utóbbi években azonban egyre-másra mennek csődbe az építési vállalatok. Előfordult, hogy több havi fizetése ugrott emiatt. Februárban aztán munkatársai egyikétől hallotta, hogy az önkormányzat munkaerőt keres, karbantartókat, takarítókat, biztonsági őröket. Jelentkezett, hiszen ez előrevetítette az állandó munkát, a biztos fizetést, az egészségbiztosítást és a majdani állami nyugdíjat.
Jobbról álmodni sem tudott. Március közepén kezdhetett is biztonsági őrként egy parkolóban. Jelentkezésnél ugyan azt ígérték, teljes állásról lesz szó, de az újonnan felvettek valamiért majdnem mind csak részidős állást kaptak. Nem is volt semmi gond egészen a nyárig, amikor beiktatták a város új főpolgármesterét, az ellenzéki Ekrem Imamoglut.
A politikus első körben azzal kezdett, hogy megvizsgálta, kik és mit dolgoznak az önkormányzatnál, sok érdekes dolgot talált, egy tucatnyi kormánypárti politikus rokona vagy ismerőse volt bejelentve mint tanácsadó vagy asszisztens, komoly fizetésért. Az igazán érdekes pedig az volt, hogy sokan közülük még csak nem is Isztambul tartományban éltek. Az ingázást nehezíti, hogy Isztambul két legtávolabbi pontja között 275 kilométer a távolság…
Augusztusban Imamoglu újabb intézkedést hozott: elbocsátja azokat, akiket beiktatása előtt nem sokkal vett fel az önkormányzat.
Számos ilyen ember volt, ám nem csupán Isztambulban, az ország más területein is, például a kurd tartományokban is eljátszották már ezt Erdoganék. A 2016-os sikertelen katonai puccs után bevezetett szükségállapot idején a kurd települések többségének éléről eltávolította a korábban megválasztott polgármestereket, helyükre pedig saját helytartóit ültette, akik a tavaszi önkormányzati választások előtt, amikor már látható volt, hogy e települések visszakerülnek a kurdok pártjához, a HDP-hez (Népek Demokratikus Pártja), az önkormányzatokhoz hirtelen felvettek sok alkalmazottat. Amikor pedig a választások után elkezdték eltávolítani a valós feladat nélküli embereket, a kormánypárti média azzal támadott, hogy az új városvezetés elveszi az emberek megélhetését.
A kormány persze nem csak azért játszadozik, hogy rossz hírét keltse az ellenzéki kézbe került önkormányzatoknak. Erdogan a múlt héten arról beszélt, hogy a kirúgások egyértelmű bizonyítékai annak, hogy Imamoglu nem alkalmas a főpolgármesteri posztra. Megemlítette: gondolkodik azon, hogy eltávolítja pozíciójából. Azt ugyan senki sem gondolja komolyan, hogy Erdogant tényleg ennyire zavarja az önkormányzati dolgozók kirúgása, azt viszont mindenki tudja, mennyire menyire fáj neki az, hogy pártja elvesztette az ország legnagyobb városát.
Isztambul huszonöt éven keresztül volt a konzervatívok kezében, ebben az időszakban az önkormányzati cégek és a kormánypárt konkrétan egybeolvadtak, a városi vízművektől a tömegközlekedési vállalatig mindenhol csak kormánypárti hátérrel lehetett magas beosztáshoz jutni.
Az önkormányzat pedig nagyon bőkezű volt a felsővezetőkkel, nem csak nekik, családtagjaiknak, sőt még barátaiknak is juttattak szolgálati autókat, a városi vízművek (ISKI) 124 felsővezetője között összesen 874 járművet osztott szét az önkormányzat. Imamoglu beiktatása után összeszedte ezeket, most pedig az összeset kiállította, hogy láthassák az isztambuliak, mire is ment el az adójuk. E különös kompozíciónak a Pazarlás Múzeuma nevet adta.
Odaértemkor tucatnyi ember állt a kocsik előtt, nagy részük fényképeket készített, a kocsik kordonokkal voltak elkerítve, hosszú sorokban végig, olcsónak nem mondható járművek, a végét nem is látni, több mint ezer gépjármű. A kiállítást az teszi csak igazán abszurddá, hogy az út másik oldalán egy szegénynegyed található, ahol a romos házak között csirkék kapirgálnak, miközben pedig a kiállított autók csillagászati áráról vitatkoznak mellettem ketten, kicsit arrébb valahol kakas kukorékol. Imamoglu tehát alkotásával tökéletesen rámutatott a jelenlegi Törökország egyenlőtlenségeire. A kormánypárt ugyan tagadja a vádakat, hogy túlzásba vitték volna a szolgálati autók kiosztását, állításuk szerint ezek az Audik és BMW-k mind munkajárművek voltak, amiket leginkább mezőgazdasági célokra, illetve betegszállításra használtak.
Erdogan úgy tűnik még mindig nem mondott le Isztambulról: feltételezhető, hogy minden követ megmozdít, hogy eltávolítsa Imamoglut az útjából, az viszont már most is látszik, hogy emberére talált, hiszen a főpolgármester még csak most kezdte el nyilvánosságra hozni az előző vezetés zűrös ügyeit. Elmondása szerint a Pazarlás Múzeuma még csak a kezdet…
Kiemelt kép: A szerző felvétele
