Mindebből az is következik, hogy ma nincsenek erősebb szövetségesei a jobboldali populizmusnak, mint azok, akik akadályozzák a népszavazáson kimutatott demokratikus akarat érvényesítését.
Mielőtt az állításom mellett érvelek, rögzítek pár tényt, ami talán rámutat, a hagyományos orbánista-antiorbánista tengelyen nem könnyű érvelni a káoszos brit fejlemények ügyében.
- Azaz azoknak, akik Gyurcsány Ferenc első, valamint Bajnai Gordon egyetlen kormányát a demokratikus legitimáció hiányával vádolták, ugyanezt kell tenniük a konzervatívok üdvöskéjével, elvégre nem a választópolgárok összessége, hanem saját pártja emelte a miniszterelnöki posztra Boris Johnsont.
- Demokráciákban nincs erősebb demokratikus akarat, mint a népszavazásokon kinyilvánított vélemény. Halmozottan igaz ez olyan esetben, amelyben nemhogy az országot, de az egész világot lázban tartó, jelentős részvétellel rendezett referendumról beszélünk.
- A népszavazás eredményének legitimitását legfeljebb azok kérdőjelezhetik meg hitelesen a brexitkampány valóban égbekiáltó hazugságai miatt, akik minden erejükkel tiltakoztak a 2006-os Gyurcsány-kampány miatt, amely nem mondott igazat az államháztartási hiányról a választás évében, a voksolás előtt nem tette közzé a negyedéves adatot, hogy aztán 6,6 százalékról 10,1 százalékra korrigálja. Fontos megjegyezni: nem érv demokráciában, hogy az egyik esetben úgymond a jóért, a másik esetben a rosszért hazudtak. Méghozzá azért, mert a választások éppen arról szólnak, a nép mit tart jónak, mert bármennyire is nehéz elfogadni, nincs anyakönyvezett jó. Közpolitikák, eszmék versenyeznek egymással, véget ért már a korszak, amikor el lehetett mesélni, hogy a politikában nem képzelhetők el alternatívák, mivel szükségszerűségek mozgatják a gazdaságot, így a világot.
Tehát onnan indulunk, hogy
Mindez történik a világ egyik mintademokráciájában, jelezve, hogy a fejlett világ szinte konfliktusok nélküli, depolitizált évtizedei után újra előtérbe kerülnek a legerősebb politikai viták, ütköznek demokratikus racionalitások és irracionalitások. Éppen ezért érdemes minden kérdésnél gondolkodni kicsit, mert a sablonválaszok nem alkalmasak a változó világ megértéséhez.
Ebben az ügyben például azt mondom: az egyetlen valóban demokratikus eljárás a 2016-os népszavazás eredményének mihamarabbi érvényesítése.
EU-kérdés: kellene egy tisztázó, végleges népszavazás!
Az a rossz hírem, hogy nincs antidemokratikusabb megoldás, mint az ismétlés. Az ugyanis azt jelenti, az elit addig szavaztat az ügyről, amíg az az eredmény nem jön ki, amit vár. Egyszerűen demokráciaelméleti és -gyakorlati képtelenség repetáztatni a legfontosabb demokratikus intézmények egyikét. Pláne annak fényében, hogy három évvel a népszavazás után a 2019-es EP-választást a Brexit Párt nyerte.
Éppen ezért mondom, hogy minden erőfeszítés, amely arra irányul, hogy megakadályozza a brexitet, a legnagyobb segítség a jobboldali populizmusnak, amit remélhet, mert mindennél erősebben igazolja állítását. Ennél egyértelműbben ugyanis lehetetlen megüzenni:
Nevetséges az időpontok tologatása, mert – hiába bizonygatja persze Johnson is, hogy majd ő október közepén megállapodik az EU-val – világos, hogy nincs jobb deal, mint amit eddig letárgyaltak. Három éve döntöttek a britek, azóta nem sikerült más megállapodásra jutni Brüsszellel, mint amit Theresa May kötött, a brit parlament frakciói pedig különböző okokból, de háromszor is leszavaztak. Miből következik, hogy a következő másfél hónap hozná el a fordulatot?
Még csak elméletileg sem következhet változás, ha az Európai Unió végre úgy viselkedik, ahogyan viselkednie kell. Mivel a britek a kilépés mellett döntöttek, az EU-nak elemi érdeke, hogy megmutassa erejét. Ez a politika. Ha jelentős engedményt tenne, a saját maga felszámolása felé tenne hatalmas lépéseket, hiszen ezzel az összes jobboldali populistának megüzenné, tehetnek, amit akarnak, a végén az impotens brüsszelitákkal lehet úgy tárgyalni, hogy ne kelljen felelősséget viselni az okozott bajokért.
Tehát az Európai Unió létezésének és jövőjének záloga, hogy a lehető legkeményebben bánik Nagy-Britanniával, mert sehogy máshogy nem tudja bizonyítani, nemcsak bürokratikus kifizetőhely, ahol technokraták vitatkoznak az uborka görbületén és sokadlagos, de legalább érvényesíthetetlen irányelveken, hanem politikai erővel és identitással rendelkező erőközpont, amely állni akarja a versenyt az Egyesült Államokkal és Kínával a globális harcban.
Britannia-kérdés: kellene egy igaz mondat!
Ugyanakkor az elsődleges probléma már talán nem is az EU-tagság, hiszen lassan már az unió is szívesen kívül látná a briteket, hogy foglalkozhasson a saját gondjaival.
Az igazi gond a belső kockázat, a valódi és nagyon is kínzó brit politikai kérdések megoldatlansága. Mert miközben Boris Johnson azt mondja, kilépnek akár deal nélkül is, ezzel egy időben mondania kellene valamit az észak-ír-ír vámhatár kérdéséről, a határellenőrzés visszaállításáról is, amit az Ír-szigeten a Nagypénteki Egyezmény eleve kizár, annak felrúgása pedig szinte automatikusan súlyos polgárháborús konfliktushoz vezetne. A másik lehetőség viszont az Egyesült Királyság szétesése, hiszen ha nem a két Írország között, akkor Észak-Írország és az Egyesült Királyság többi része, vagyis a két sziget között lesz majd határ, miközben Észak-Írország marad az EU-val közös vámunióban, az ország többi része viszont nem. Nem szólva arról, hogy a hard brexit a skótok önállósodási törekvéseit is felgyorsítaná.
Ezek rettenetesen súlyos, az egyik legrégibb demokrácia kereteit szinte szétfeszítő kérdések, amelyek az egész világ jövőjére hatással lehetnek, ám akárhogy is, a brit demokrácia ügyei. Jelzik Johnson felelőtlenségének határtalanságát, de egyúttal az összes mainstream párt, a teljes elit tehetetlenségét, sodródását.
A demokráciák azonban éppen arról szólnak, hogy a döntésekért felelősséget kell vállalni, Boris Jonhsonnak és a brit népnek egyaránt tudatában kell lennie, hogyan döntött, s melyek döntése következményei. Ők maguk döntöttek úgy, hogy akár az Egyesült Királyság felszámolásáig is elmennek.
Boris Johnson jelenlegi politikája pedig még ennél is messzebbre vihet, ha tényleg nincs megoldása e lehetetlen dilemmákra, ha csak pókerezik, arra vár, hogy végül valaki félrerántja a kormány, ám ez nem történik meg, a történelem egyik leggyűlöltebb britje lehet. Ez ugyanakkor szintén a legfontosabb demokratikus leckék egyike lenne, mert semmi mást nem jelentene, mint azt, hogy a demokratikus felelőtlenséget megbünteti előbb a valóság, aztán a választó.
A brexit a liberális demokrácia utolsó esélye
Ebben a lehetetlen helyzetben a kívülállók számára demokráciaelméletileg nincs más lehetőség, mint a brit miniszterelnök kilépési szándékát támogatni. Minden okból.
- Eszme. A demokratikus politikai rendszerek a népakarat érvényesítésére jöttek létre, és ha a britek évszázadok alatt kimunkált politikai rendszere lehetővé tette ebben az ügyben a referendumot, akkor annak eredményét, amelyet mindenki legitimnek fogadott el, végre kell hajtani.
- Gyakorlat. Ha igaza van azoknak, akik szerint a jobboldali populisták története legnagyobb krízisébe lökték Nagy-Britanniát, akkor ez fog kiderülni. Vagyis ha az EU nem puhul meg, ahogy szokott, akkor a britek megfizetik a kilépésük árát. Márpedig ha így lesz, annál nagyobb leckét nem kap a jobboldali populizmus, mert a valóság az, ami képes igazi törést okozni egy politikának. Ha világossá válik, hogy Johnsonék tönkreteszik az országot, a jobboldali populizmusok mozgástere beszűkül, ebből a logikából fakadóan viszont az EU mozgástere megnő, ereje és nélkülözhetetlensége világossá válik. Ha igaz, hogy a liberális demokráciák legnagyobb ellenfelei a Johnson-, Salvini– és Orbán-féle populisták, akkor még csak elméletileg sem érthető, a liberális demokraták miért akarják a liberális demokráciát tönkretenni, hogy ezzel megvédjék őket tetteik következményeitől. A másik verzió, hogy a brexit működik. Ez ugyanakkor szintén a liberális demokrácia dicséretét mondaná el, mert a politikai rendszer képes volt úgy megjeleníteni a közvetlen népakaratot, hogy az elittel szemben is érvényesüljön, a politikát pedig a közjó felé tolni. Azaz minden jobboldali populista váddal szemben a liberális demokrácia igenis demokratikus attól még, hogy liberális.
Nyilván érdemi érv, hogy a brit népnek – pláne a kint élő magyaroknak – rosszabb lehet a holnapja, ám egy szuverén ország demokratikus döntéseit képtelenség érzületi alapon kívülről felülbírálni. Azaz aki Nagy-Britannián kívül szurkol a britek uniós tagságáért, az csak valami érthetetlen uniós vallás alapján teheti, amelynek ráadásul magasabb rendűnek kell lennie a demokratikus gondolatnál. Idehaza az ilyen elméletek azért lennének meglepőek, mert a tiltakozás – az Alkotmánybíróság segítségével – elsöpörte a Fidesz választási regisztrációról szóló ötletét, amely bizonyos társadalmi csoportokat jó eséllyel kizárt volna a demokratikus döntéshozatalból. Nagy gondolati fordulatot jelentene, ha kiderülne, idehaza antidemokratikus regisztrációhoz kötni a választási jogosultságot, a briteknél viszont demokratikus felülbírálni a népszavazás eredményét, arra hivatkozva, hogy kiderült, rosszul döntöttek az emberek.
És persze igaz, hogy a népszavazás alkalmatlannak látszik egy hasonlóan bonyolult kérdés rendezésére, hiszen nem adott választ arra, miként képzelik el pontosan támogatói a brit kilépést. De tény, hogy az uniós csatlakozás előtt kiírt referendumok sem válaszolták meg a leendő tagság ezernyi kérdését.
Kiemelt kép: Oli SCARFF / AFP
