Nagyvilág

Szlovénia folytatja a kerítésépítést

A belügyminisztérium szerint ideiglenes az illegális határátlépőket visszatartó építmény.

Folytatja a kerítésépítést déli határán Szlovénia, hogy megakadályozza a menedékkérők illegális bejutását Horvátország felől – számol be a Reuters hírügynökség.

A szlovén rendőrség az idei év első hét hónapjában 7415 illegális határátlépőt regisztrált, ami 56 százalékkal több a tavalyi év hasonló időszakához képest. A szlovén kormány a múlt hónapban egy szerb céggel szerződött 40 kilométernyi kerítés megépítésére. Ennek elkészültével összesen 219 kilométeres lesz a szlovén határkerítés, ami a Horvátországgal közös határ csaknem harmadát fedi le.

A belügyminisztérium szóvivője úgy nyilatkozott, hogy ideiglenesen emelnek kerítést azokra a szakaszokra, ahol erre szükség van, hogy megelőzzék az államhatár illegális átlépését, és biztosítsák az emberek és vagyonuk biztonságát. A kerítés mintegy 2,5 méter magas, és a határon folyó Kulpa partján emelik.

A Reuters megjegyzi, hogy a szlovén kormány bevándorláspolitikája nem vált ki nagy ellenkezést, bár néhány civil társadalmi csoport tiltakozott a kerítésépítés ellen. (Illusztráció: Jure MAKOVEC / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik