Nagyvilág

A Boeing felfüggesztette a 777-8-as repülőgépe fejlesztését

A Boeing felfüggesztette új szélestörzsű repülőgépe, a 777X kisebb, 8-as változatának fejlesztését, a gép forgalomba állásának időpontja bizonytalan – írta az Air Current szaklap alapján a Reuters.

A 777X program jelenleg is kisebb csúszással zajlik, mivel a Boeing sok erőforrását köti le a 737 MAX-ok újratervezése, illetve engedélyeztetése, emellett az újgenerációs 777-esek hajtóművével is műszaki nehézségei adódtak a gyártó General Electricnek. Emiatt a nagyobb, 9-es variáns idénre tervezett első felszállását a Boeing közlése szerint csak 2020 elején tarthatják meg, és várhatóan még abban az évben kereskedelmi forgalomba is állhat, a 8-as variáns pedig két évvel később kerülhet a légitársaságokhoz.

A 350 székes Boeing 777-8-asra kevés megrendelés érkezett, eddig mindössze 45-öt rendelt belőle az Emirates és a Qatar Airways. Emellett a Boeing ezzel a típussal pályázott a Qantas Project Sunrise néven elhíresült kezdeményezésére, amelynek lényege, hogy ultra hosszú, 20-21 órás közvetlen járatokat indítanának Ausztrália és Európa, valamint az Egyesült Államok között. A Qantas a héten közölte, a Boeing és az Airbus is beadta végleges ajánlatát, döntés még ebben az évben várható arról, hogy melyik típust választják. Sajtóhírek szerint az Airbus a még szintén fejlesztés alatt álló Airbus A350-1000 típus megnövelt hatótávolságú verziójával indult a tenderen.

Kiemelt kép: Europress/Nicolas Economou/NurPhoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik