Nagyvilág

Öngyilkosok lehettek a kanadai sorozatgyilkos tinédzserek

Saját magukon ejtett, lövésből származó sérülések miatt halhatott meg az a két kanadai fiatal, a 19 éves Kam McLeod és a 18 éves Bryer Schmegelsky, akiknek a holttestét  egy hete találták meg — írta meg a Guardian rendőrségi közlés alapján.

McLeod és Schmegelsky három héttel ezelőtt úgy mentek el otthonról, hogy munkát keresnek maguknak, majd július 19-én eltűntnek nyilvánították őket, miután előkerült a porig égett autójuk egy tó mellett. Innen néhány kilométerre talált rá a rendőrség a University of British Columbia professzorának, a 64 éves Leonard Dyck holttestére. Néhány nappal korábban pedig szintén a környéken agyonlőttek egy fiatal párt is: a 24 éves amerikai Chynna Deese és 23 éves barátja, az ausztrál Lucas Fowler túraúton voltak autójukkal, amikor végeztek velük.

Megállították, aztán továbbengedték a kanadai sorozatgyilkos fiatalokat
Három gyilkossággal gyanúsítják a két fiatal férfit.

A hatóságok július 23-án nevezték meg gyanúsítottként a két fiatal férfit. Még aznap látták őket az 1265 fős lakosú Gillam városában egy szürke Toyotában, de később csak a jármű leégett maradványait találták meg onnan 55 kilométerre.

A tinédzserek után hét hétig hajtóvadászat indult, végül csak holttesteiket találták meg múlt héten. A Guardian cikke a boncolási jegyzőkönyv alapján arról ír, hogy mivel a testek hosszabb időn át felfedezetlenül maradtak, a halál pontos idején nem lehet megállapítani.

Lapártesülések szerint mindkét tinédzser kapcsolatban állt egy online játékközösséggel, amely gyakran használt náci és kommunista szimbólumokat. Állítólag Schmegelsky fényképeket küldött egy online barátjak a náci használati tárgyakról, és szélsőjobboldali nézeteket vallott.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Kiemelt kép: ALBERTA RCMP / AFP / Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik