Nagyvilág

Megtalálhatták a gyilkossággal gyanúsított kanadai fiatalok holttestét

A kanadai hatóságok szerint szerdán megtalálták annak a két fiatal férfinak a holttestét, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megöltek három embert – számolt be a CNN. A testeket nagyjából 8 km-re találták meg egy autótól, amelyről gondolják, hogy Kam McLeod és Bryer Schmegelsky menekülésre használta.

Mint korábban megírtuk, McLeod és Schmegelsky három héttel ezelőtt úgy mentek el otthonról, hogy munkát keresnek maguknak, majd július 19-én eltűntnek nyilvánították őket, miután előkerült a porig égett autójuk egy tó mellett.

Megállították, aztán továbbengedték a kanadai sorozatgyilkos fiatalokat
Három gyilkossággal gyanúsítják a két fiatal férfit.

Innen néhány kilométerre talált rá a rendőrség a University of British Columbia professzorának, a 64 éves Leonard Dyck holttestére. Néhány nappal korábban pedig szintén a környéken agyonlőttek egy fiatal párt is: a 24 éves amerikai Chynna Deese és 23 éves barátja, az ausztrál Lucas Fowler autós túrán voltak, amikor végeztek velük.

A hatóságok július 23-án nevezték meg gyanúsítottként a két fiatal férfit. Még aznap látták őket az 1265 fős lakosú Gillam városában egy szürke Toyotában, de később csak a jármű leégett maradványait találták meg onnan 55 kilométerre.

Bár a boncolás eredménye még nem készült el, a hatóságok biztosak benne, hogy a két holttest McLeodé és Schmegelskyé. A halál okát és azt, hogy mióta lehetnek halottak, egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Kiemelt kép: Europress/ALBERTA RCMP/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik