Nagyvilág

„Értünk, nem ellenünk” járna el a finn kormány

Az EU soros elnökségét betöltő finnek szerint igencsak ideje, hogy a hetes cikkelyről szóló EP-szavazás után majd’ egy évvel sor kerüljön Magyarország meghallgatására.

Finnország az Európai Unió soros elnökeként a magyar kormány meghallgatását szorgalmazza a jogállamisággal kapcsolatos felvetésekről – erről a Guardian ír, megjegyezve, hogy Orbán Viktor és szóvivője, Kovács Zoltán lejárató kampányt indított az elmúlt hetekben Finnország ellen. „Magyarország szélsőjobboldali kormánya Finnországot rágalmazza a jogállamisági eljárás miatt” – ez a brit lap cikkének címe.

Kovács egyebek mellett azzal támadja Finnországot, hogy nincs alkotmánybírósága, nem független az ítélkezés és nem szabad a sajtó, de a cikk szerint a családon belüli erőszak mértékét is felrótta amellett, hogy stratégiai fontosságú finn szigetek kerülnek orosz oligarchák kezére. Másfelől az Economist éves demokráciaindexe Finnországot a világ legdemokratikusabb országai közé sorolja.

A Guardian felidézi, hogy július elsején, amikor a finn kormány átvette az uniós elnökséget, jelezte, hogy tiszteletben tartja az Európai Parlament döntését arról, hogy Magyarországgal szemben elindítják az uniós alapegyezmény hetes cikkelye szerinti eljárást, aminek végén elvben hazánk szavazati jogát is felfüggeszthetik az uniós intézményekben.

A finn kormány szóvivője a brit lappal közölte: a magyar részről Finnország ellen intézett támadások nem akadályozzák meg, hogy tovább vigyék a jogállamiságot érintő eljárást. „A finn uniós elnökség szerint Magyarországnak joga van ahhoz, hogy meghallgassák” – vélekedett, hozzátéve, hogy hazánknak is ez áll leginkább érdekében. Mint mondta, az EP csaknem egy éve szavazott az eljárásról, ezért azt gondolják, igencsak itt az ideje a meghallgatásnak.

A hetes cikkely szerinti eljárást nem szabad egy tagállam ellen irányuló folyamatként értelmezni. A jogállamiság része közös értékeinknek, olyan dolog, ami egyesít bennünket. Azt gondoljuk, becsben kell tartanunk. A finn elnökség szándéka, hogy pozitívan és konstruktívan közelítse meg a jogállamiságot

– közölte a szóvivő. (Fotó: 24.hu / Ivándi-Szabó Balázs)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik