Nagyvilág

Kisiklott egy magyar vonat Szlovéniában

Kisiklott egy magyar vonat a szlovéniai Rimske Toplicenél, írja az Index olvasói beszámolók alapján. A balesetben senki nem sérült meg.

A Ljubljanából Mariborba tartó vonaton százan utaztak, a Maribor felé vezető vasútvonalat lezárták, így késések várhatóak.

Egy magyar férfi, aki az érintett vonaton utazott, arról számolt be, hogy a baleset délelőtt tízkor történt, a vonat körülbelül 50 kilométer/órával mehetett, mivel épp egy lakott területen lévő megálló felé tartottak. Két kocsi siklott ki, a harmadik kocsiban egy csattanást, majd óriási rázkódást észleltek, illetve az ablakon porfelhő ment be.

Mindenki nagyon megrémült, hiszen a rázkódás miatt féltek, hogy felborul a vonat. 

A szlovén rendőrség lezárta a területet, a vasutasok vizet és péksüteményt osztottak az utasoknak, majd egy órával később buszt küldtek értük, ami elvitte őket a határra, ahonnan átveszik őket a magyar hatóságok.

Frissítünk!

A Siol.net szlovén internetes lap szerint a vonat kisiklása miatt körülbelül félmillió eurós kár keletkezett. A szakértők előzetes véleménye szerint nem a vasúti pályában, azaz az infrastruktúrában keletkezett hiba a kisiklás előtt, hanem nagy valószínűséggel a vagonokban. Dušan Mes, a szlovén vasutak első embere úgy nyilatkozott, hogy nem az ő vagonjaikban, mert azok nem siklottak ki. Ezzel szemben vizsgálni kell, hogy a hiba abban a két vagonban lépett fel, amely nem szlovén tulajdonban van. A károkért az azt okozó fog felelni – írja a Siol.net. A végleges szakértői vélemények természetesen még nem készülhettek el, az esetet a szlovén hatóságok vizsgálják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik