Nagyvilág

Kínai rendőrök érkeznek Szerbiába

Annyi a kínai turista és vendégmunkás.

Kínából kap erősítést a szerb rendőrség – jelentette be Nebojša Stefanović belügyminiszter, aki elmondta, hogy a közös járőrözések októberben kezdődhetnek.

Az együttműködés oka, hogy egyre több turista és vendégmunkás érkezik Szerbiába Kínából – fejti ki a Reuters. Déli szomszédunk is részese Kína Egy öv, egy út tervének, amely a kínai vállalatok számára tár fel kereskedelmi lehetőségeket, és hitelt nyújt vasutak, utak, erőművek építésére, nagyrészt kínai munkások részvételével. Emellett egyre több kínai turista látogatja meg Belgrádot és más szerb városokat.

A Reuters arra is kitér, hogy Szerbia már elindított egy közös projektet a Huawei-jel, amelynek keretében megfigyelő kamerákat fognak összeszerelni, és arcfelismerő szoftvert fejlesztenek a szerb fővárosban.

A kínai rendőrök segítséget nyújtanak honfitársaiknak, hogy szót érthessenek a szerb rendőrökkel és állami szervekkel – fejtette ki Stefanović.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik