Nagyvilág

Meghalt Oszáma bin Láden fia és örököse

Hírszerzési jelentések szerint meghalt Hamza bin Láden, az al-Káida terrorszervezet egyik alapítójának, Oszáma bin Ládennek a fia és feltételezett örököse, írja az Independent.

Az információt egyelőre egy ország sem erősítette meg, és azt sem tudni, hogy az Egyesült Államoknak van-e bármilyen köze Hamza bin Láden halálához.

A férfi tavaly arra buzdította az Arab-félsziget lakosait, hogy lázadjanak, és emellett megfenyegette Szaúd-Arábiát is. Ez volt az utolsó nyilvános nyilatkozata.

Az amerikai kormány februárban egymillió dolláros vérdíjat tűzött ki a fejére. Akkor azt mondták, bárkinek, bármely országban jár a pénz, aki értékelhető információt ad a férfi hollétéről, akit korábban apja is kedvenc fiának nevezett.

Az Independent megjegyzi, a 30 éves Hamza ott volt apja mellett Afganisztánban, amikor a 2001. szeptember 11-i terrorcselekmény történt. Vele bujkált Pakisztánban is, amikor az Egyesült Államok megszállta Afganisztánt.

Az amerikai külügyminisztérium 2017 elején vette fel a nemzetközi terroristák listájára Hamza bin Ladent. A minősítést arra alapozták, hogy 2015 augusztusában az al-Kaida bejelentette, hogy Hamza bin Ladenattól kezdve a szervezet tagja lett, és idén júliusban egy hangüzenetben ő is személyesen megfenyegette az Egyesült Államokat és polgárait.

Kiemelt kép: Europress

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik