Nagyvilág

A Miniszterelnökség kivizsgáltatja a Pozsonyban ragadt Ryanair-utasok esetét

Amint arról a 24.hu-n is beszámoltunk, szombaton késő este a viharos időjárás miatt nem tudott Budapesten leszállni a Ryanair ammani járata, ezért a gép Pozsonyban landolt. A légitársaság azt ígérte az utasoknak, hogy onnan buszokkal szállítják majd haza őket, de ez nem történt meg.

A pozsonyi reptér munkatársai, önszorgalomból, próbáltak buszokat szervezni, de ez nem sikerült, így végül az utasok bérelt autóval, taxival, illetve vonattal indultak el Budapestre.

A Miniszterelnökség az esettel kapcsolatban kedden kiadott egy közleményt, amelyben azt írják, hogy Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár felszólította a Fővárosi Kormányhivatalt, hogy vizsgálja ki az esetet.

A fogyasztóvédelmi vizsgálat során a hatóság feladata feltárni, hogy a légitársaság megfelelően tájékoztatta-e az ügyfeleit és eleget tett-e a segítségnyújtási kötelezettségének. Minden esetben szigorúan fellépünk az utasok megtévesztése, illetve a velük szemben tanúsított jogszerűtlen magatartással szemben,

áll a közleményben.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik