Nagyvilág

Három év alatt kétszeresére nőtt a világ kokaintermelése

Korábban a témában:

Tíz év alatt harminc százalékkal nőtt az adott évben legalább egyszer drogozó emberek száma. 2017-ben a felnőtt lakosság 5,5 százaléka fogyasztott valamilyen fajta kábítószert, összesen 271 millió ember — írta meg a G7.hu az ENSZ kábítószerügyi hivatalának (UNDOC) éves jelentése alapján.

A cikk szerint az egyik leglátványosabb változ a kokaintermelés drasztikus növekedése: három év alatt kétszeresére nőtt az előállított kokain mennyisége. Az egyik legdrágább kábítószert alapvetően három országban állítják elő: Kolumbiában, Peruban és Bolíviában.

2000 és 2013 között a kokalevél termesztése 70 százalékkal csökkent Kolumbiában, az állam támogatásokkal ösztönözte a farmereket, hogy kokalevél helyett legálisan eladható növényeket termeljenek. A kokatermesztés átalakulásában fontos szerepet volt a 2016-os kiegyezésnek a FARC nevű paramilitáris szervezettel, amelynek jelentős bevétele volt a kokaintermelésből. A FARC-al való enyhülés miatt paradox módon egyre kevésbé számít kockázatos üzletnek a kokain, mivel az állam is kevésbé motivált a farmerek átnevelésében.

Az elmúlt évek változásai miatt ismét Kolumbia állítja elő az összes kokain 70 százalékát.

Kiemelt kép: Europress

Címkék: kokaindrogkolumbia

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.