Nagyvilág

Egy indiai kerületben mostantól csak úgy lehet fegyvertartási engedélyt kérni, ha előtte elültetsz tíz facsemetét

Pandzsáb indiai állam egyik kerületének vezetői kreatív módszerrel próbálják megnövelni a térség faállományát: mostantól csak úgy bírálnak el fegyvertartási kérelmeket, ha az igénylő előtte elültetett tíz facsemetét, írja a CNN.

Ferozepur kerületében a jogszabálymódosítás értelmében az összes igénylőnek szelfit kell készítenie az általa elültetett fákkal, a felvételeket pedig be kell mutatniuk a hatóságoknak, mielőtt kitöltik a fegyvertartási engedélyhez szükséges formanyomtatványt.

Egy hónappal később aztán újra fényképezkedniük kell a fákkal, ezzel bizonyítva, hogy foglalkoznak is velük. Ha ezt is rendben találják, akkor kezdik el elbírálni a kérelmet, de ez természetesen nem jelent garanciát semmire.

Itt megőrülnek az emberek az okostelefonokért, a kocsikért és a fegyverekért. Őrüljenek meg a faültetésért is

– nyilatkozta Chander Gaind, Ferozepur kerület biztosa.

A program június 5-én kezdődött, azóta több mint 100 kérelem érkezett be a hatóságokhoz, és mindannyian elültették az elbíráláshoz szükséges tíz facsemetét.

Gaind hozzátette, azért volt szükség az újításra, mert a régióban rengeteg fát vágnak ki, és nem pótolják azokat.

Kiemelt kép: CHANDAN KHANNA / AFP / Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik