Nagyvilág

Bahreinben kivégeztek „két terroristát”

A nemzetközi tiltakozás ellenére ítélték őket halálra.

A bahreini hatóságok kivégeztek két férfit, akit terrorellenes perben ítéltek halálra. Ezt a főügyész jelentette be szombaton, anélkül, hogy említette volna a két férfi nevét. Jogvédők szerint a 25 éves Ali al-Arabról és a 24 éves Ahmed al-Malaliról van szó, mindketten síita muzulmánok.

A pernek, amelyben elítélték őket, hatvan vádlottja volt. A két fiatalember ellen az volt a vád, hogy terrorakciókat hajtottak végre. Megtámadtak egy börtönt, meggyilkoltak egy őrt, és kiszabadítottak tíz rabot. Egy másik akcióban megöltek egy rendőrt.

Az ENSZ több emberi jogi szakértője és jogvédő szervezetek tiltakoztak a halálos ítélet ellen, mert azt gyanították, hogy a vádlottakból kínzással kényszerítették ki vallomásukat, és hogy az ellenük lefolytatott per tele volt súlyos eljárási hibákkal.

A hatóságok egy harmadik elítélt kivégzéséről is beszámoltak, de  kilétéről nem lehet tudni semmit, csak azt, hogy egy másik perben ítélték el, amelynek nem volt köze terrorizmushoz.

A MTI emlékeztet rá, hogy a Szaúd-Arábiával szoros kapcsolatokat ápoló és egy szunnita dinasztia által irányított bahreini királyságban zavargások törtek ki 2011-ben. A hatóságok – szaúdi katonai segítséggel – leverték a reformokat követelő síita megmozdulásokat. Több nemzetközi emberi jogi szervezet azóta többször bírálta a kormányt amiatt, hogy elnyomja az ellenzéket.

Kiemelt kép: MTI/AP/Ali Abdul Hasszán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik