Nagyvilág

Embert és drogot is csempésztek a kaliforniai tengerészgyalogosok

Több mint egytucatnyi amerikai katonát vettek őrizetbe egy kaliforniai katonai bázison embercsempészet és kábítószer-fogyasztás gyanújával – jelentette be közleményben az amerikai hadsereg csütörtökön.

A kaliforniai San Diego mellett található Pendleton támaszponton – amely a tengerészgyalogság egyik legfontosabb katonai bázisa – tizenhat tengerészgyalogost gyanúsítanak azzal, hogy Mexikó felől érkező illegális bevándorlókat csempésztek az Egyesült Államok területére.

A hadsereg közleménye szerint a katonákat csütörtökön kihallgatták, és még aznap őrizetbe is vették őket. A kommüniké nem részletezte a feltételezett bűncselekményeket, csupán annyit közölt, hogy “emberkereskedelemtől kábítószer-kereskedelemig terjedő, különböző törvényellenes cselekedetekről” van szó.

A tengerészgyalogság július elején indította meg a vizsgálatot, miután egy határ menti járőrözés során három migránst találtak tengerészgyalogosok járőrkocsijában. A két amerikai katonát és az illegális bevándorlókat kihallgatták. Kiderült, hogy a tengerészgyalogosok fejenként 8 ezer dollárt (több mint 2,3 millió forintot) kértek el a menekültektől. Ennek nyomán indult meg a szélesebb körű vizsgálat és göngyölítették fel a bűncselekmények egész sorát.

A csütörtökön őrizetbe vett tizenhat tengerészgyalogos mellett további nyolc katonát hallgattak ki kábítószer-fogyasztás miatt. (MTI)

Ajánlott videó mutasd mind

Brexit: itt az újabb fordulat

Elfogadta szombat délután a londoni alsóház azt a módosító indítványt, amelynek célja a brit EU-tagság megszűnésének halasztása.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.