Nagyvilág

Védi rasszista tartalmú posztjait a koronától megfosztott Miss Michigan

A szépségkirálynő többek között a feketéket gyilkoló feketékről írogatott Twitteren.

Kathy Zhu lett az idei Miss Michigan verseny nyertese. Illetve egy darabig úgy volt, hogy a 19 éves lányé lesz a korona. Róla van szó:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Kathy Zhu (@katzhux) által megosztott bejegyzés, Márc 29., 2019, időpont: 9:42 (PDT időzóna szerint)

A Trump-rajongó Zhu július 19-én kapott egy e-mailt a szépségversenyt szervező Miss World America-tól (MWA), amelyben tudatják vele, hogy megfosztják címétől, miután tudomásukra jutott, hogy a lány a közösségi oldalain

sértő, illetlen, támadó tartalmakat osztott meg.

Mint kiderült, a szervezőknek valaki eljuttatott néhány képernyőfotót, amelyeken Zhu sajátos politikai nézeteit tükröző posztjai láthatók. Az egyikben arról panaszkodik, hogy egyetemi kampuszában egy standon bárki felpróbálhatott hidzsábot:

Tehát akkor ez egy divatos kiegészítő, és nem vallási dolog? Vagy már kezditek hozzászoktatni a nőket, hogy milyen iszlám elnyomás alatt élni?

A másik posztban pedig azt írja:

Tudtátok, hogy a feketék haláláért jelentős részben más feketék tehetők felelőssé? Mielőtt másokat okoltok, oldjátok meg a problémáitokat a saját közösségetekben!”

Mielőtt bárki véleményterrort kiáltana: a szervezők nem azért fosztották meg koronájától Zhut, mert számukra nem szimpatikus véleményt fogalmazott meg, hanem mert megsértette a verseny szabályzatát, amely szerint a résztvevők „pozitív személyiségeknek” kell lenniük.

Kathy Zhu megosztotta a MWA-tól kapott e-mailt a Twitteren (ahol egyébként PoliticalKathy néven van jelen), és először arra hivatkozott, hogy egy másik lány támadta be „photoshopolt tweetekkel”, amit a szépségverseny szervezői „bevettek”.  (Az egyik szervezővel nyilvánosan vitázott is egy posztban).

Később azonban a CNN-nek nyilatkozva már nem emlegetett másokat, csupán azt mondta, az említett bejegyzéseket „kiragadták a szövegkörnyezetükből” (ezt próbáljuk elképzelni a Twitteren), de egyébként minden egyes posztjának tartalmát továbbra is vállalja, lévén, hogy

véleménye statisztikákon és tényeken alapult.

Zhu az interjúban elmondta, diszkriminálva érzi magát konzervatív nézetei miatt, és szerinte a „balosok rasszistának tartják a statisztikákat és a tényeket”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik