Nagyvilág

Kedden jelentik be az új brit miniszterelnököt

Kedden jelenti be a kormányzó brit Konzervatív Párt, hogy Boris Johnson volt vagy Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter lesz-e Theresa May távozó miniszterelnök utódja a pártvezetői és a kormányfői tisztségben. May, aki csaknem pontosan három év után távozik a Konzervatív Párt éléről, június 7-én jelentette be lemondási szándékát.

„Ne mondják meg, hogy milyen porszívót használjunk!”
London leginkább kilépéspárti környékén kérdeztük az embereket, mit szólnak a Monty Python-epizódra emlékeztető brexithez.

Távozásának elsődleges oka az, hogy a londoni alsóház az elmúlt hónapokban háromszor is visszautasította a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételrendszerét rögzítő, az Európai Unióval novemberben elért megállapodást. Theresa May távozása a kormánypárt éléről miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de az utódválasztási folyamat végéig ügyvezető jelleggel ellátja mindkét feladatot.

Theresa May. Fotó: BELGA PHOTO THIERRY ROGE

A folyamat első szakaszát jelentő, június 20-án befejeződött alsóházi frakciószavazás-sorozat végén az eredetileg tízfős mezőnyből Johnson és Hunt maradt versenyben. Közülük a Konzervatív Párt szabálykönyve alapján a párt 160 ezer tagja választhatta meg postai úton Theresa May utódját. A győztes nevét kedden jelentik be a londoni Queen Elizabeth II konferenciaközpontban.

Rajtuk múlik Nagy-Britannia jövője
Tíz jelölt küzd Theresa May székéért. Bárki lesz is a befutó, felhatalmazását egy viszonylag szűk körtől nyeri egy végletekig megosztott országban.

Theresa May szerdán még részt vesz miniszterelnöki pályafutásának utolsó parlamenti vitanapján, a képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok hetente esedékes alsóházi félóráján, utána felkeresi a Buckingham-palotában II. Erzsébet királynőt, és hivatalosan bejelenti az uralkodónak lemondását.

Közvetlenül ezután a megválasztott utód járul az uralkodó elé, és bejelenti kormányalakítási szándékát, amellyel a királynő formálisan meg is bízza.

A váltási koreográfiának jelentős eséllyel lesz egy előre nem tervezett eleme, ha ugyanis a vezetőválasztási versengés favoritja, Boris Johnson lesz a következő miniszterelnök, Philip Hammond pénzügyminiszter szerdán benyújtja lemondását Theresa Maynek, még mielőtt May bejelentené saját lemondását a királynőnek.

Philip Hammond. Fotó:  by Niklas HALLE’N / AFP

Hammond, aki a Konzervatív Párton belül a megállapodás nélküli brexitet határozottan ellenző frakciócsoport rendkívül befolyásos és tekintélyes frontembere, vasárnap, a BBC televízió heti politikai magazinműsorában jelentette be ezt a szándékát. Döntését azzal indokolta, hogy tudomása szerint Johnson megkövetelné kormányának tagjaitól a megállapodás nélküli, rendezetlen brexit lehetőségének elfogadását, márpedig ő ehhez soha nem adná a nevét.

Johnson a vezetőválasztási kampányban többször is kijelentette, hogy ha ő lesz az új brit miniszterelnök, Nagy-Britannia a brexit október 31-i határnapján mindenképpen kilép az Európai Unióból, akár lesz addig elfogadott brexit-megállapodás, akár nem.

Érvelése szerint 50 évvel ezelőtt sikerült embereket eljuttatni a holdra egy olyan űrhajóval, amelynek számítástechnikai kapacitása nem érte el a mai mosogatógépekét, sokan azonban mégis úgy gondolják, hogy az azóta elért technikai fejlődés ellenére sem lehet túllépni olyan logisztikai-technológiai problémákon, amelyeknek megoldása szükséges a régóta nem létező fizikai ellenőrzés újbóli bevezetésének elkerülésére az ír-északír határon.

A  brexit-folyamatnak ez a legvitatottabb kérdése, és Johnsonnak – ha valóban ő lesz a következő brit miniszterelnök, márpedig ez a legvalószínűbb forgatókönyv mindenki szerint, aki rálát az ügyre – nagy valószínűséggel ez lesz az első és legnagyobb csatája az EU-val.

Négyszer szúrta el a miniszterelnökséget, most összejöhet neki
Boris Johnson régóta szeretne miniszterelnök lenni, s ezért hajlandó volt mindent feláldozni. De eddig valahogy mindig elszúrta. Hátha ötödszörre nem fogja.

A keményvonalas tory brexit-tábor ugyanis – amelynek Johnson az egyik frontembere – nem fogadja el a kilépési egyezményben foglalt tartalékmegoldást (backstop), amely végső esetben az Egyesült Királyság és az EU közötti vámuniós viszonyrendszer fenntartásával biztosítaná az újbóli ellenőrzés elkerülését Írország és Észak-Írország határán.

Kiemelt kép: Justin TALLIS / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik