Az Európai Parlament 383 szavazattal választotta meg Ursula von der Leyen volt német védelmi minisztert az Európai Bizottság elnökének. Ezt újságírók, szakértők és politikusok is a gyengeség jeleként értékelték, valójában azonban egyáltalán nem a szavazatszám határozza majd meg az erejét. 2009-ben José Manuel Barrosót 382 szavazattal választották meg – igaz kevesebben utasították el – de nem ez határozta meg második elnöki ciklusát. Ebből a szempontból az is lényegtelen, hogy kinek a szavazataival nyert a frissen megválasztott elnök. A Fidesz, a lengyel PiS és az olasz 5 Csillag is a saját Brüsszel-ellenes jelszavaikkal ellentétes integrációpárti programra szavazott, de annak megvalósítását aligha támogatják majd. (Az elnökválasztás egyébként is titkos szavazás volt, így csak a pártok elmondása alapján ismerhetjük, hogyan szavaztak; az októberi, a teljes új Európai Bizottság elfogadásáról szóló nyílt szavazás sokkal jobb képet adhat majd az új testület mögött álló többségről.)
Az EP-ben nincs állandó többség
Az új bizottsági elnöknek más okok miatt sem kell aggódnia a megválasztásának szavazataránya miatt. Először is, a Ursula von der Leyent többségében elutasító Zöldek rögtön jelezték, hogy a továbbiakban szívesen dolgoznak együtt a megválasztott testülettel. Másodszor, az Európai Parlament nem úgy működik, mint a nemzetállamok törvényhozó testületei: nincs szigorúan vett frakciófegyelem, nem áll stabil koalíció a Bizottság („kormány”) mögött, és az EP – ahogy a többi uniós intézmény is – alapvetően a lehető legnagyobb konszenzust igyekszik megteremteni. Ugyan az előző ciklusban az Európai Néppárt (EPP) és a Szocialisták és Demokraták (S&D) frakciói abszolút többséggel bírtak az európai törvényhozásban, a ciklus szavazási mintázatai megmutatják, hogy egyáltalán nem volt jellemző, hogy ez a két pártcsalád ráerőltette volna az akaratát a strasbourgi testületre. Az uniós szavazások nyomonkövetésére szakosodott Votewatch adatbázisai jól mutatják, hogy az EP munkáját a legkülönbözőbb variációkban feltűnő eseti koalíciók határozzák meg, ráadásul a konzervatív (ECR), szélsőbal- (GUE/NGL) és szélsőjobboldali (korábban ENF, most ID) frakciók sem utasítanak el zsigerből minden uniós törvényjavaslatot. (Példákért az infografikánkon)
Von der Leyennek tehát minden bizottsági törvényjavaslat esetében a lehető legszélesebb koalíciót kell majd megteremtenie. Ez azonban a törvényalkotási folyamatnak csupán az első lépése. Az Európai Parlament széles körben módosíthatja a bizottsági javaslatokat, így az EP-nek magának is nagy szerepe van a többség kialakításában, fenntartásában, illetve formálásában. A módosítások során a Parlamentnek természetesen figyelembe kell vennie az EU érdekeit képviselő Bizottság, és a tagállami érdekeket megjelenítő Tanács véleményét is. Mivel egyik fél sem érdekelt az uniós törvényalkotási folyamat megbénításában, így előbb-utóbb általában egyezségre jutnak, és ez a jövőben sem változik majd. Az új EP összetételének töredezettsége egy tekintetben hozhat majd újdonságot: már nem csak kívánatos, de szükséges is lesz a lehető legtöbb Európa-barát, néhol akár euroszkeptikus érdek egy platformra emelése. Ursula von der Leyen épp erre tett kísérletet programjának összeállításakor, amivel sikerült valamiféle többséget kialakítania maga mögött – pedig erre még órákkal a szavazás előtt sem lehetett mérget venni.
A program, amit ilyen formában senki sem akart, de mindenki támogatni tud
Ursula von der Leyen abból a szempontból jó munkát végzett, hogy célkitűzései egyik pártcsaládnak sem felelnek meg tökéletesen, de egyik EU-párti frakció sem utasítja el teljesen. A megválasztott elnök saját pártcsaládján belül például a transznacionális EP-választási listák melletti kiállásával okozott feszültséget, míg a Zöldek az EPP vállalásainál még így is ambiciózusabb klímacéljai miatt kritizálták. Kevés olyan terület van, ahol a program nem próbál minden oldalnak kedvezni, de a nemi egyenlőség tekintetében az új bizottsági elnök azt ígéri, nem köt majd kompromisszumot.
A programban kiemelkedő hangsúlyt kapnak a zöldek és szocialisták zászlóvivő szakpolitikái: a klímavédelem és a szociális Európa. Von der Leyen a korábbinál ambiciózusabb klímacélokat vállal, de ígéretet tesz az átállás finanszírozására is; támogatja az Európai Szociális Pillér erősítését és a kis- és közepes vállalatok feltőkésítését, valamint a gazdaság digitalizációját; megreformálná az Eurozónát; és minden tagállamot felölőlelő jogállamisági mechanizmust indítana. Menekültügyekben az új Bizottság nem vesz majd merőben más irányt attól a mára főáramúvá vált irányvonaltól, miszerint egyszerre kell biztosítani a külső határok védelmét, a jogosult menedékkérők támogatását, és a kitoloncolások hatékonyabbá tételét.
Az új elnök potenciálisan számottevő intézményi reformot lengetett be: növelné a Parlament szerepét, tiszteletben tartaná a tagállamok jogait, de erősítené az uniós intézményeket is olyan esetekben, ahol a tagállami megoldások nem elégségesek, így minősített többségi szavazást vezetne be a külügyek, az energetika vagy az adózás területén. Intézményes szempontból talán a legfontosabb ígéret a 2020-ban induló „Konferencia Európa Jövőjéről,” aminek menetrendjét, céljait a Bizottság, a Tanács és az EP alakíthatná ki. Itt nemcsak döntéshozók, de uniós állampolgárok és civil szervezetek is elmondhatnák véleményüket a szükséges uniós reformokról. Az új elnök vállalkozik a konferencián megfogalmazott javaslatok törvénybe iktatására, akár szerződésmódosítás útján is. Egy széles körű, az uniós intézmények és tagállamok által is elfogadott konzultációt követően pedig maguk a tagállamok is nehezebben ellenezhetnék az azt követő változtatásokat, így Von der Leyen akár fel is oldhatná az intézményi reformok körül kialakult patthelyzetet.
A program nagyobb részét várhatóan eseti koalíciókon keresztül meg tudja majd valósítani, de a tagállami érdekeket sértő javaslatai (például a transznacionális listák) minden bizottsági erőfeszítés ellenére elbukhatnak az állam- és kormányfők ellenállásán. Utóbbira válaszul pedig a Bizottság nem tehet majd mást, mint széttárhatja a kezeit.
Összességében az új elnök belépője – gyenge honvédelmi miniszteri teljesítménye ellenére – nem sikerült rosszul, az első akadályt sikerrel vette, programja pedig reményt kínál arra, hogy az EU több létfontosságú területen előrelépjen, bár a lépések biztosan nem lesznek gyorsak vagy nagyok, mert az Európai Unió természete és működése egyszerűen nem ilyen. Egy szempontból viszont nagyon fontos váltás következik: a válságok által megtépázott Juncker-bizottság helyébe új arcok léphetnek majd, ami önmagában is lendületet adhat a reformtörekvéseknek.
Örülhet-e Orbán Viktor?
Nem mindenki lehet elégedett a frissen megválasztott bizottsági elnök programjával. Az Orbán-kormány kommunikációja által a V4-ek vagy egyenesen a magyar kormányfő jelöltjének titulált Ursula von der Leyentől a Fidesz „elvárja”, hogy megállítsa a bevándorlást, tisztelje a közép-európai országokat és a nemzeti szuverenitást. Von der Leyen programja reflektál ezekre a kérdésekre, de ahogy a Political Capital blogján korábban már megírta,
Az teljesen világos, hogy Ursula von der Leyen a parlamenti többség kialakítása érdekében kénytelen volt rengeteg területen figyelembe venni a szocialista, liberális és zöld frakciók követeléseit. Az állam- és kormányfők jelöltjének helyzetét nehezítette az is, hogy soha nem volt csúcsjelölt. A Fidesz ebből szempontból nagyon rosszul járt a Von der Leyennél konzervatívabb programmal kampányoló Manfred Weber megtorpedózásával, az általuk végül támogatott elnökjelölti program ugyanis – ahogy azt előre várni lehetett – nem bővelkedik a Fidesznek kedves elemekben.
Az Orbán-kormány volt példának okáért az egyike azoknak, akik az Európai Tanácsban ellenezték a 2050-es klímasemlegességi vállalásokat; a kormányfő elsősorban pénzt követelt az EU-tól ezekért cserébe. Von der Leyen programja több finanszírozási lehetőséget is felmutat, de kérdés, hogy a Bizottság által adott esetben javasolt pénzösszeg meggyőzi-e Orbán Viktort, vagy fontosabbnak tartja-e a kormányzat a klímaváltozás-ellenes belpolitikai hangulatkeltést.
Az adókérdéseket is felületesen érintő Európai Szociális Pillér erősítésének, a nemi egyenlőségi ügyek kihangsúlyozásának, az élhető európai minimálbérnek és az Európai Munkanélküliségbiztosítási Alapnak a magyar kormány valószínűleg a klímavédelmi ígéreteknél is kevésbé fog örülni. A szociális pillér volt a 2017 tavaszi nemzeti konzultáció két kérdésének témaköre, ebben vádolta meg Magyarország az Európai Bizottságot azzal, hogy elvenné a magyar „munkahelyvédelmi támogatásokat.” A szociális intézkedések különösen nagy ellenállást válthatnak ki a magyar kormánypártok köreiben, ahol többször hangoztatták, hogy a béremelések csökkentik az ország versenyelőnyét más gazdaságokkal szemben.
bár ez nem feltétlenül korlátozódik majd a menedékkérők elosztására, a program más lehetőségeket is nyitva hagy. Az valószínűtlen, hogy a magyar kormány, ami több a migráció visszaszorítását célzó kezdeményezést is megvétózott uniós szinten, hirtelen úgy dönt egy új Bizottság láttán, hogy együttműködik az uniós intézményekkel a probléma megoldása érdekében, mivel ezzel nemcsak feladná legfontosabb belpolitikai eszközét, de hiteltelenítené is saját korábbi migrációellenes kommunikációját. A Fidesznek belpolitikailag csak olyan uniós döntések elfogadhatók, amik teljes mértékben egybevágnak a kormánypárt elképzeléseivel, beleértve a jogállamisági kételyek és a civilek kezelését is – ez pedig az uniós főáramnak elfogadhatatlan.
Ursula von der Leyen kiáll a jogállamiság védelme mellett, és támogatja a törvényjavaslatot, ami összekötné a következő hosszútávú uniós pénzügyi ciklus kifizetéseit jogállamisági követelményekkel. Ez még súlyos problémákat okozhat a Fidesznek, mivel a magyar illiberális rendszer egyik alapját éppen az uniós támogatások jelentik. Magyarország a Tanácsban a minősített többségi döntéshozatal miatt a Parlament által első olvasatban már elfogadott tervezetet megvétózni sem tudja majd. Örülhet viszont a kormány az új bizottsági elnök által javasolt Európai Jogállamisági Mechanizmusnak. A mechanizmus keretében minden tagállamban ugyan olyan módszertani keretek közt vizsgálnák a jogállamiság helyzetét, és valószínűleg minden államban találnának problémákat. Ez áldás lehet a kormánypárti médiabirodalomnak, ami majd azt hangoztatja, hogy lám, Németországban is vannak problémák, egyenlőségjelet téve a kisebb német ügyek és a rendszerszintű magyar illiberális államépítés között.
Az intézményes reformok terén az Orbán-kormány szuverenitás-felfogásával nem fér sem a minősített többségi döntéshozatal kiterjesztése újabb területekre – főleg annak tükrében, hogy mára Budapest szinte egyetlen érdekérvényesítő eszköze az egyes területeken fennálló vétójoga maradt – sem pedig a transznacionális listák. Még nehezebb helyzetben lenne Magyarország, ha változásokat valóban egy európai szintű konzultáció eredményeként hoznák meg őket. A hazai kormányzati kommunikáció szintjén persze lehet majd hitelteleníteni a Konferenciát, de az uniós döntéshozóknak már nehezebb lenne megmagyarázni a magyar ellenvetéseket.
Sok esetben az Orbán-kormány értelmezésén múlik majd, hogy mennyire állnak távol a Bizottság és Magyarország álláspontjai. Elvben két lehetséges út lehet: kelletlenül, de felül a „saját jelöltje” által vezetett vonatra, vagy továbbra is belpolitikai haszonszerzésre használja fel az Európai Uniót. Ha az Orbán-kormány az utóbbi mellett dönt majd, egyre konfrontatívabb lesz a viszonya a Bizottsággal, erre utalhatott a miniszterelnök is azzal, hogy a nézeteltérések miatt a jövőben harcok lesznek. Ezek a „harcok” alkalmasak az EU-ellenes dezinformációs kampányok fenntartására, de közben arra is, hogy a perifériára tereljék Magyarországot.
Szicherle Patrik (Political Capital)
Kiemelt kép: Frederick Florin / AFP
