Belföld

Csak két magyar szavazott von der Leyen ellen

Mint megírtuk, nagyon szűk többséggel választotta meg az Európai Parlament Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnökének. Mindössze kilenc szavazattal kapott többet a német politikus, mint amennyi minimálisan kellett a megválasztásához. Így azonban ő lett a bizottság első női elnöke.

Éppen csak, de megválasztották Ursula von der Leyent az EU csúcsvezetőjének
Úgy tudjuk, a fideszesek is megszavazták Angela Merkel szövetségesét az Európai Bizottság elnökének. Annak ellenére, hogy délelőtt félre nem érthető módon arra utalt, hogy Orbán Viktornak is elszánt ellenfele lesz.

A szavazás teljesen titkosan zajlott, így teljes bizonyossággal sosem fog kiderülni, hogy melyik frakció és melyik képviselő hogyan szavazott. Viszont sok párt és politikus nyilatkozott arról különböző felületeken, hogy miként fognak voksolni.

Ezek alapján mindössze két magyarországi politikus szavazott nemmel von der Leyenre:

  • az MSZP-s Ujhelyi István,
  • illetve a jobbikos Gyöngyösi Márton.

A másik 19 magyar EP-képviselő megszavazta von der Leyent a bizottság elnökének. Tehát pártcsaládtól függetlenül a konzervatív politikusra szavazott a 13 fideszes képviselő, a négy DK-s, és a két momentumos is.

A Néppártban ülő fideszesek szavazatai nem meglepőek, a DK-sok egy netes konzultációra hivatkoztak, ami után az elnökség úgy döntött, igent mondanak von der Leyenre, a momentumosok pedig ugyan kifejtették, hogy vannak kétségeik Angela Merkel hű szövetségesével szemben, de a liberális pártcsaláddal egyetértésben mégis megszavazták.

Ebből is látszik, hogy a Magyarországon élesen egymással szemben álló kormánypártiak és ellenzékiek – a két kivételtől eltekintve – is úgy gondolják, hogy von der Leyen az ő oldalukon áll.

Azaz létrejött az ritka együttállás, hogy Deutsch Tamás, Dobrev Klára és Cseh Katalin ugyanúgy szavazott.

Ki gondolta volna, hogy hármójuknál egy német kereszténydemokrata politikus a közös nevező?

Ursula von der Leyen megválasztása előtti beszédében azt mondta:

Bárki, aki megpróbálja aláásni vagy gyengíteni Európa értékeit, elszánt ellenfélre akad bennem

– amit sokan úgy értelmeztek, mint egy szolid fenyegetés Orbán Viktor irányába is. A magyar miniszterelnök viszont azt mondta korábban, hogy aktív szerepet vállalt von der Leyen jelölésében, illetve üdvözölte, hogy egy hétgyermekes édesanya vezeti majd az Európai Uniót.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik