Helyi sajtójelentések szerint az elkövetők – 25-30 év közötti marokkói férfiak – a terrorizmussal kapcsolatos ügyeket tárgyaló különbíróság elé kerültek.
A marokkói hatóságok terrorcselekményként kezelik azt a kettős gyilkosságot, amelynek egy dán és egy norvég nő esett áldozatul 2018 decemberében Marokkóban.
A gyilkossági ügyben összesen 24 gyanúsított állt bíróság elé, szándékos emberölés, illegális fegyvertartás, illetve terrorcsoport létrehozása vádjával.
A négy férfi – az ügy fő vádlottjai – néhány nappal a brutális kettős gyilkosság előtt fogadott hűséget videón az Iszlám Állam terrorszervezetnek.
Marokkóban ritkán fordulnak elő külföldiek elleni támadások, az észak-afrikai országban óriási közfelháborodást keltett a kettős gyilkosság.
A dán és a norvég nő holttestére az ország középső részén, az Imlíl nevű falutól mintegy 10 kilométerre bukkantak rá turisták, akik értesítették a rendőrséget.
Imlíl a helyi idegenforgalom egyik központja; sok turista indul innen, hogy meghódítsák a Túbkál csúcsát, amely az Atlasz legmagasabb pontja.
A két hátizsákos turista sátorban töltötte az éjszakát a túbkáli nemzeti park közelében. Rendőrségi jelentések szerint az elkövetők éjszaka támadtak rájuk, a hálózsákban fekvő nőket nyakon szúrták, majd le is fejezték őket. Brutális támadásukról a tettesek videófelvételt is készítettek, melyet később az interneten is közzétettek.
Kiemelt kép: Europress/AFP