Nagyvilág

„Lefejeztem az egyiküket. Megbántam” – Beismerő vallomást tett a skandináv lányok gyilkosa

Egy dzsihadista sejt feltételezett vezetője bíróság előtt ismerte be, hogy ő fejezte le az Atlasz-hegységben meggyilkolt két skandináv turistanő egyikét, írja a BBC.

A 25 éves Abdessamad Ejjoud vallomásában úgy fogalmazott,

lefejeztem az egyiküket. Megbántam.

Rajta kívül 23 iszlamista ellen indult per Marokkóban, Rabattól nem messze, Salé városában.

Ejjoud mellett a 27 éves Younes Ouaziyad és a 33 éves Rachid Afatti ellen az a vád, hogy felesküdtek az Iszlám Államnak és kivégezték a két skandináv lányt.

Ha bűnösnek találják őket, halálbüntetést is kaphatnak. Bár Marokkóban 1993-ban felfüggesztették a kivégzéseket, időről időre születnek ilyen ítéletek.

MOROCCAN POLICE / AFP / Europress

Hogy Ejjoud melyik áldozat megölését vallotta be, azt egyelőre nem tudni. Francia sajtóértesülések szerint korábban már ült Marokkóban, amiért csatlakozni akart az Iszlám Államhoz, de 2015-ben szabadon engedték.

A terrorista sejtet egyébként a gyanú szerint az Iszlám Állam inspirálta a lefejezésekre, de közvetlen kapcsolatot nem ápoltak a szervezettel.

A 24 éves dán Louisa Vesterager Jespersen, és a 28 éves norvég Maren Ueland holttestét Marokkó legmagasabb hegycsúcsa közelében találták meg a sátrukban december 17-én. A lányok szobatársak voltak a norvégiai Bo Universityn, és karácsonyi túrázásra érkeztek az afrikai országba. Mindketten idegenvezetőnek tanultak.

FADEL SENNA / AFP / Europress

Az Iszlám Állam követői közül többen is megosztottak később egy felvételt a lefejezésről a közösségi oldalakon. A norvég rendőrség szerint a videó szinte biztosan valós. Dániában 14 ember ellen indítottak eljárást a videó terjesztéséért, amelyben a sejt katonái Allah ellenségeként nevezik a lányokat és arról beszélnek, hogy ez egyfajta reváns a Szíriában elesett dzsihadistákért.

A tárgyalás június 13-án folytatódik.

Kiemelt kép: FADEL SENNA / AFP / Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik