Nagyvilág

Vajna Tímea örökölt, de nem tudni pontosan, hogy mit

Vajna Tímea áprilisban Andy Vajna örököseként írt alá egy, a TV2 csoport eladásához köthető dokumentumot – írja a G7. Az okirat szerint az özvegy a januárban elhunyt filmproducer bizalmi vagyonkezelőjének, az Andrew G. Vajna Revocable Trustnak az örököse és a kedvezményezettje.

Ez azonban nem jelenti feltétlenül azt, hogy Vajna Tímea lenne az egyedüli örökös, és azt sem, hogy Andy Vajna 50 és 100 milliárd közöttire becsült vagyona teljes egészében az özvegyet illeti.

A G7 szerint ennek nem csak az lehet a jele, hogy Vajna Tímea árulja a Lamborghinijét és most kevesebb pénzből kell gazdálkodnia, mint korábban. Hanem azt sem tudni, hogy ebben az öröklést segítő, az Amerikai Egyesült Államokban létrehozott bizalmi vagyonkezelőben pontosan mi van benne a Vajna-vagyonból. Ráadásul a vagyonkezelőnek van még egy képviselője is, Samuel R. Falconello, a milliárdos egykori üzlettársa.

Az ilyen, angol nevén revocable/irrevocable living trust lényege, hogy a végrendelkező még az életében elkülönít bizonyos vagyontárgyakat, majd a kívánt elemeket, például egy ingatlant, beleteszi a vagyonkezelőbe, mást viszont kihagy belőle. Az erről szóló hosszabb cikkünket itt olvashatják:

A Vajna-hagyatékból a TV2 már elveszett, de egy 3 millió dolláros hollywoodi ház még gazdára vár
67 milliárd forintra becsülték Vajna vagyonát, de a NER visszaveszi a részét.

A bizalmi vagyonkezelőknek több előnye is van, például alkalmasak az adófizetés elkerülésére vagy csökkentésére, az abba tett vagyontárgyak mentesülnek a végrendeletet vizsgáló bírósági eljárás alól, illetve hiába válnak az USA-ban a végrendeletek egy idő után mindenki számára nyilvános dokumentummá, a living trustok magándokumentumnak számítanak, így csak akkor derül ki, hogy ki mit örökölt, ha azt maguk az érintettek hozzák nyilvánosságra.

Ezen felül a szabályok minden amerikai államra érvényesek és külföldi vagyontárgyak is belekerülhetnek, ha a másik országban is elismerik ezt a fajta öröklési módot. A magyar törvények ilyenek, tehát Vajna amerikai living trustjába gond nélkül bele lehet tenni magyar vagyontárgyakat is. Az biztos, hogy a trust tulajdonában van egy értékes Los Angeles-i ingatlan, de hogy ezen kívül még mi van benne, nem tudni.

A G7 emlékeztet, hogy körülbelül 5 évvel ezelőtt Andy Vajna vagyonának nagy részét ebben a bizalmi vagyonkezelőben tartotta, akkor, amikor megszerezte a magyarországi kaszinók egy jelentős részének koncessziós jogát. Ekkor derült ki egy hivatalos dokumentumból, hogy a kaszinókat és a magyar érdekeltségeket összefogó vagyonkezelőt, az AV Investments Kft.-t egy offshore céghálón keresztül birtokolta, amelynek a tetején állt az Andrew G. Vajna Revocable Trust. 2015-ben, miután a lapok megírták, hogy offshore-ozik, a saját nevére vette az AV Investmentset.

Tavaly év végén, nem sokkal a halála előtt aztán újabb fordulat következett, amikor a magyar érdekeltségek az amerikai Cinergi Pictures Entertainment tulajdonába kerültek, ennek a cégnek körülbelül a fele pedig a frissen alapított AV Perfekt Kft.-hez. Ez utóbbi tulajdonosa és ügyvezetője papíron még mindig Vajna, és a cég még a 2018-as beszámolóját se adta le, pedig annak a határideje május 31-én lejárt. A most közzétett és Vajna Tímea által szignált dokumentum azonban arra utal, hogy a tulajdonosi láncba visszakerült a bizalmi vagyonkezelő – írja a G7.

Kiemelt kép: MTI/Nagy Lajos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik