Nagyvilág

Megtámadták Hockenheim főpolgármesterét

Megtámadta egy ismeretlen saját házának udvarán a németországi Hockenheim szociáldemokrata főpolgármesterét, akit súlyos sérülésekkel vittek kórházba - közölte kedden a rajna-vidék-pfalzi rendőrség.

Az ismeretlen támadó hétfő este becsöngetett a 67 éves politikus böhl-iggelheimi otthonába, majd puszta kézzel támadta meg, ököllel ütötte arcon Dieter Gummert, és gyalog elmenekült a helyszínről. Gummer elveszítette az eszméletét, a földre zuhant, és beütötte a fejét, és az állkapcsa is eltört, írja az MTI.

Minden irányban nyomozunk

– közölte a rendőrség szóvivője, kiemelve, hogy egyelőre teljesen ismeretlen, hogy a támadó miért esett neki a politikusnak.

A hockenheimi városvezetés megdöbbenésének és megrökönyödésének adott hangot a támadás miatt, és bizalmát fejezte ki, hogy a hatóságok kiderítik, hogy pontosan mi és miért történt.

Gummer 2004 óta vezeti Hockenheimet, és augusztusban nyugdíjba vonul. Utódát vasárnap választják meg.

német városi önkormányzatok tanácsa szerint az elmúlt egy évben 1200 esetben ért politikailag motivált támadás helyi politikusokat. Az ilyen esetek az óta kerültek ismét a figyelem középpontjába Németországban, hogy egy feltételezhetően szélsőjobboldali csoportokhoz köthető férfi saját háza előtt agyonlőtte Walter Lübckét, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) kasseli politikusát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik