Nagyvilág

Trump a demokrata képviselőnőknek: El lehet innen menni

Donald Trump amerikai elnök az őt ért kritikák ellenére ismételten bírálta azt a négy demokrata képviselőnőt, akik kritikát fogalmaztak meg az amerikai kormányról.

Trump a Fehér Ház Rózsakertjében tartott hétfői sajtókonferencián kifejtette, hogy bár ő nem nevezte meg a képviselőnőket, mégis mindenki tudta, kikről van szó, hiszen pontosan beazonosították őket. Mint mondta,

ezek az emberek állandóan panaszkodnak, utálják az országunkat, zsigeri a gyűlöletük.

Majd úgy fogalmazott:

ha nem érzik jól magukat itt, akkor el lehet menni innen.

Az elnök vasárnap a Twitteren bírálta a törvényhozókat, hangoztatva, hogy azoknak a „progresszív demokrata törvényhozó nőknek”, akik „hangosan és rosszindulatúan” bírálják a kormányt, vissza kellene menniük azokba az országokba, amelyeknek a kormányai katasztrofálisak, a világon a legrosszabbak, legkorruptabbak és alkalmatlanok, ha egyáltalán van működő kormányuk.

A négy demokrata párti politikus a New York-i Alexandria Ocasio-Cortez, a minnesotai Ilhan Omar, Illinos állam képviselője, Rashida Tlaib és a massachusettsi Ayanna Pressley. Ilhan Omar kivételével valamennyien az Egyesült Államokban születtek.

Omar Szomáliából menekültként érkezett 1992-ben az Egyesült Államokba. Ocasio-Cortez felmenői egyébként Puerto Ricóból származnak, Rashida Tlaib palesztin gyökerű, Pressley pedig afroamerikai.

Trump hétfőn a sajtótájékoztatón azt is a szemükre vetette, hogy ezek a képviselők szerinte gyűlölettel viseltetnek Izrael és szeretettel az al-Kaida terrorszervezet iránt. E tekintetben konkrétan a szomáliai születésű Ilhan Omart említette. Róla és Rachida Tlaibról úgy vélekedett, hogy

inkább Amerika ellenségeit kedvelik.

Nancy Pelosi demokrata párti házelnök bejelentette: a demokrata törvényhozók határozat elfogadásával fognak válaszolni az elnök általuk rasszistának minősített kijelentéseire. Pelosi szerint Trump a saját alacsony színvonalát is alulmúlta azzal, hogy szégyenteljes kifejezéseket használt kongresszusi tagokra.

Az érintett kongresszusi képviselőnők hétfőn a késő délutáni órákban közös sajtóértekezletet tartottak. Ocasio-Cortez és Pressley arról beszélt, hogy Trump megjegyzései elvonják a figyelmet az olyan jelentős kérdésekről folytatandó vitáról, mint az egészségügy vagy a migráció. Tlaib és Omar ismét az elnök alkotmányos felmentését célzó eljárás megindítását szorgalmazta.

(MTI, kiemelt kép: Europress/Alex Wroblewski/Getty Images/AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik