Nagyvilág

Nem eutanázia következtében halt meg a 17 éves holland lány

Noa Pothoven nem vett magához enni- és innivalót, és a kényszertáplálást is elutasította.

Nem fedi teljesen a valóságot az a nemzetközi sajtót bejárt hír, amely szerint eutanázia következtében ért véget egy súlyos depresszióban és anorexiában szenvedő tizenhét éves holland lány élete. A Guardian és a Deutsche Welle cikkeiből kiderül, hogy Noa Pothoven valóban meghalt június másodikán, de senki nem segítette halálba: valójában nem vett magához enni- és innivalót, és a kényszertáplálással járó orvosi kezelést is elutasította, amit szülei és orvosai tudomásul vettek.

A lány korábban egy helyi újságnak nyilatkozva megalázónak és lealacsonyítónak nevezte a kényszerkezeléseket, illetve azt, hogy mentális állapotát bírósági ügyekként kezelik. Tavaly megjelent önéletrajzában írta meg küzdelmét az öngyilkos gondolatokkal és depresszióval, amelyek abból fakadnak, hogy 11 évesen szexuálisan zaklatták, 14 évesen pedig megerőszakolták. Elmondta: azt reméli, hogy a könyv hasznos lesz a hasonló problémákkal küzdő fiatalok számára, miután Hollandiában nincsenek a pszichiátriai segítségre szoruló fiatalokkal foglalkozó intézmények.

Noa Pothoven tavaly valóban megkeresett egy eutanáziával foglalkozó hágai klinikát, de az intézmény elutasította, hogy halálba segítse, arra hivatkozva, hogy túl fiatal. Ő erről azt mondta: el van keseredve, mert nem tud 21 éves koráig várni. Egyik kórházi kezelése során mesterséges kómában kellett tartani, hogy intravénásan táplálhassák, végül eldöntötte, hogy nem kér a további kezelésekből. Azt mondta, a kényszerkezelések során úgy érzi magát, mint egy bűnöző, noha egy cukrot sem lopott el soha.

A lány utolsó napjait azzal töltötte, hogy elbúcsúzzon családtagjaitól. Szülei házában halt meg. Röviddel halála előtt meglátogatta Lisa Westerveld holland parlamenti képviselő is, aki a fiatalok számára nyújtott pszichiátriai kezelések fejlesztéséért küzd. A politikus szóvivője azt nyilatkozta: tudomásuk szerint Noa azért halt meg, mert nem evett.

A Guardian az eutanáziáról szóló téves hírt egy Central European News nevű hírügynökségre vezeti vissza, amely szokatlan és meghökkentő külföldi hírekkel látja el az angol nyelvű sajtót. A hírügynökséget már korábban is elővették azért, hogy megbízhatatlan információkat közöl, idén pedig egy négy évig tartó pert buktak el a Buzzfeeddel szemben, amit azért indítottak az amerikai portál ellen, mert az egy cikkében a kamuhírek királyának nevezte Michael Leidiget, a Central European News tulajdonosát.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik