Joanne egy 38 éves, a wisconsini La Crosse-ban élő nő, aki éveken át hordozott a testén egy jelet attól a férfitól, aki korábban brutálisan bántalmazta. Nem heget, vagy sebhelyet, hanem egy tetoválást, aminek elkészíttetésére az a férfi vette rá, akit valaha szeretett, de akit később három év börtönbüntetésre ítéltek, mert kis híján megfojtotta őt. Joanne öt éven át gyötrődött azon, hogy mihez kezdjen a gyűlölt tetoválással. Elment egy szalonba, ahol azt mondták neki, el lehetne takarni a mintát egy másik tetoválással, neki azonban ez kevés volt. Aztán rátalált Stephanie Andresen-Stevens onalaskai szépségszalonjára.
Bandatagok és áldozatok
Stephanie imádja a tetoválásokat. Neki is van néhány, büszkén viseli őket, mert mindegyik az élete egy-egy fontos eseményére, időszakára emlékezteti. A mintái nemcsak a testének, de a személyiségének is részei. Aztán néhány éve, amikor a vállalkozása portfóliójának bővítésén gondolkodott, elutazott Denverbe, egy kozmetikai lézer bemutatóra. Itt ismerkedett meg egy tetoválásokat eltüntető gépeket fejlesztő céggel, és egy programmal, amelyik volt bandatagoknak segít eltüntetni a tetoválásaikat, amik miatt nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem kapnak munkát.
Beszélgetett egy férfivel, aki elmondta neki, hogy három gyermeke van, akiket szeretne a legjobb tudása szerint felnevelni, gondoskodni róluk, példát mutatni nekik. Vagyis olyan apa akar lenni, amilyen neki soha sem volt. Csakhogy a múltja annak ellenére megakadályozza ebben, hogy már rég maga mögött hagyta. Fiatalon egy utcai bandához csapódott, a tetoválásaikat ma is, jól látható helyeken viseli, ezért sehol sem kap rendes állást. Stephanie ekkor kezdett el azon gondolkodni, hogy vajon hány olyan ember lehet a világon, akik nem szabad akaratukból viselnek tetoválásokat, hanem azért, mert korábban rákényszerítették őket, vagy egyszerűen nem volt más választásuk, mint felvarratni őket.
A kozmetikusnő egyre mélyebbre ásta magát a témában, és rájött, hogy az erőszakos bandák nem csak a tagjaikon, de az áldozataikon is szeretnek életre szóló nyomokat hagyni. A modern emberkereskedők ugyanúgy jelölik meg a saját tulajdonuknak tekintett embereket, mint a régi rabszolgatartók. Az emberkereskedelem a szervezett bűnözés egyik leggyorsabban növekvő formája. Az áldozatok túlnyomó többségükben nők: csak az Egyesült Államokban több mint 4,6 millióan vannak, közülük 300 ezren kiskorúak.
A kutatás végére Stephanie küldetést talált magának: segíteni fog az embereken, akik meg akarnak szabadulni a múltjuk fájdalmait felidéző jelektől. Azóta ingyen vállalja az egykori áldozatok, vagy jó útra tért bandatagok gyűlölt tetoválásainak lézeres eltávolítását.
A neonáci kölyök
Hasonló úton jár az Egyesült Államok másik végében, Mississippiben élő TM Garret is. Ő azokat szabadítja meg a múltjuk sötét jeleitől, akik hozzá hasonlóan ráébredtek, hogy a gyűlölet mérgező ostobaság. Garret, eredeti nevén Achim Schmid, egy nyugat-német faluban született 1976-ban. Még kisgyerek volt, amikor apja meghalt tüdőrákban, így az anyjának egyedül kellett gondoskodnia róla és a két nővéréről. Az asszony nehezen viselte a férje elvesztését, amikor éppen nem dolgozott, jobbára ivott. Achim legtöbbször a nővéreivel volt, együtt hallgatta velük a különböző rockbandák kazettáit. A fiatal fiú aztán egyszer az egyik osztálytársától kölcsönkapta egy skinhead zenekar albumát.
Az ideológia akkoriban még kevéssé érdekelte, örült, hogy végre valaki, és tartozhat valahová.
Achim maga is skinhead zenekarokat alapított, majd amikor Stuttgartban járt főiskolára, belépett a szélsőjobboldali Német Nemzeti Demokrata Pártba (NPD). Zenekaraival pártrendezvényeken lépett fel, egyre több prominens neonácit ismert meg. Aztán 2000-ben, 24 éves korában Mississippibe utazott, hogy találkozzon a helyi Ku-Klux-Klan vezetőivel, akik kinevezték az újonnan alakuló, Európai Fehér Lovagok Nagy sárkányává.
Hazatérve Schmid nyíltan szervezkedni kezdett, amivel gyorsan magára vonta a német titkosszolgálatok figyelmét. Két évvel később egy, a klánba beépített ügynök információi alapján hirtelen az összes tagot elkezdték kihallgatásokra hurcolni a hatóságok. Schmid, akinek akkora már felesége és három kisgyermeke volt, megértette, hogy ez többé nem játék, azonnal ki kell szállnia. Felpakolta a családját és egy másik városba, Giengenbe költöztek. Bár a mozgalomból elege lett, továbbra is neonáciként gondolkodott.
Az új helyen nehezen boldoguló család egy középkorú török férfitől bérelt egy apró lakást. A főbérlő egyszer megkérte Schmidet, hogy segítsen neki megoldani egy számítógépes problémát, majd egyre több hasonló feladatot bízott a férfire. Schmid gyűlölte, hogy egy török, muszlim férfinak kell dolgoznia, de szüksége volt a pénzre. A főbérlő egyszer meghívta, hogy vacsorázzon együtt a családjával. Scmid amióta ismerte a férfit, folyton azt leste, hogy mikor tesz, vagy mond már végre valami olyasmit, amivel igazolja az idegengyűlölő sztereotípiákat, de ez soha sem történt meg.
Mindvégig azt hittem, a mézesmázos kedvességével csak megjátssza magát, arra vártam, hogy egyszer végre önmaga legyen, és okot adjon arra, hogy gyűlöljem, de aznap este rájöttem, hogy mindvégig önmaga volt, és rettenetesen ostobának éreztem magam.
Schmid meghasonlott önmagával, többé nem tudott neonáciként gondolkodni és érezni. Skinhead zenekarok helyett country és rockzenét játszott, és a fehér faj felsőbbrendűsége, illetve a gyűlölet helyett a szabadságról és a szeretetről énekelt. Nem sokkal később pedig besétált egy tetoválószalonba, ahol azt kérte, fedjék el valamivel a jobb felkarján díszelgő hatalmas skinhead feliratot. Azt mondta, mindegy mi kerül rá, csak soha többé ne kelljen látnia. Most egy jókora, tömör fekete téglalap van a karján. Rettentő rondának tartja, de nem érdekli. Ez volt az első náci tetoválása, amit letakartatott.
Nem sokkal később a felesége elhagyta Schmidet. Az asszony inkább maradt a neonáci eszmék, mint a férje mellett. Nem sokkal később, amikor kiderült, hogy az európai Ku-Klux-Klannak két rendőr is a tagja volt, a férfit újra megkereste és kihallgatta a német titkosszolgálat. A nyomozás nem talált rá bizonyítékot, hogy a korábbi klánvezér bármi rosszat tett volna. Schmidet azonban megrémítette, hogy azok között, akik a felszívódása óta valószínűleg ellenségnek tartják, rendőrök is vannak. A volt neonáci fogta magát, és az Egyesült Államokba, Mississippibe költözött, ahol az egyik barátjával alapítottak egy kis country zenei céget. Ekkor vette fel a TM Garret nevet.
Garret 2016-ban érezte úgy, hogy a zenélésnél többet kellene tennie a gyűlölet ellen. Elkezdett előadásokat tartani templomokban, zsinagógákban, mecsetekben, iskolákban. Nyíltan beszélt a múltjáról és azt hirdette, hogy soha, senki számára sem lehet túl késő a változáshoz, a gyűlölet eltörléséhez. A barátjával, Drew Darby tetoválóval programot hirdettek: ingyen takarják el új mintákkal a náci tetoválásokat bárkinek, aki kész a változásra.
Szabadulás
Bár csak februárban kezdte, Stephanie Andresen-Stevens máris kéttucatnyi tetoválást tüntetett el. Joanne volt az egyik első páciense.
A tetoválás eltávolítása elképesztően felszabadító érzés volt. A folyamat rengeteg érzést és emléket hozott felszínre, amiket évekig elnyomtam magamban. Ez nagyon nehéz és fájdalmas, de része a gyógyulásnak, csak így tudom elengedni az életemnek azt a szörnyű részét. Iszonyatosan hálás vagyok, amiért lehetőséget kaptam, hogy megszabaduljak a tetoválástól, ami ahhoz a szörnyű emberhez kötött.
A korábban is sokszor jótékonykodó, önkéntes munkákat vállaló Stephanie pszichológusokon, szociális munkásokon, pártfogókon keresztül találja meg a tetoválások viselésére kényszerített áldozatokat. Így találkozott Tarával is, akit Joannehoz hasonlóan egy agresszív, elnyomó exbarát tetováltatott. Bár a minta, amitől a nő meg akar szabadulni, alig három óra alatt készült el, a lézeres eltávolításához 6-12 kezelés szükséges. Tara azt mondja, a lézerezés olyan érzés, mintha folyamatosan forró olaj fröcsögne a bőrére, de ez semmiség ahhoz képest, amit a volt barátja mellett kellett elszenvednie.
A rettegés teljesen úrrá lesz az életeden. Félsz beszélgetni emberekkel, félsz elmondani nekik, hogy mi történik veled, és félsz, hogy ebből a csapdából soha sem fogsz kiszabadulni. Megszabadulni ettől a tetoválástól olyan, mintha visszakapnám az erőt, amit ő elvett tőlem. Amíg együtt voltunk, nem voltam ura az életemnek és önmagamnak. Teljesen összetört, de hála Stephanienak most esélyt kaptam, hogy újra felépítsem magam.
Az utolsó pillanat
TM Garret karba tett kézzel figyelte, ahogy Drew Darby egy gázmaszkos arcot tetovál egy nagydarab férfi mellkasán feszülő horogkeresztre. Nate Greer azt a tetoválást akkor csináltatta, amikor belépett egy arkansas-i neonáci szervezetbe. Láthatóan szenvedett Darby tűi alatt, de összeszorított foggal tűrt. Garret azt mondta neki, a gyűlölet eltörlése fájdalmas folyamat.
Greer korábban utált mindenkit, aki nem fehér, de 2016-ban beteg lett. Súlyos vese-, és szívproblémái miatt hat héten át feküdt kómában. Amikor magához tért, megtudta, hogy végig egy zsidó orvos és egy fekete ápolónő viselte gondját.
Először azt mondtam, hozzám ne merjenek érni, de másnapra engedékenyebb lettem. Hagytam, hogy megvizsgáljanak, tegyék a dolgukat. Aztán ahogy napról napra jobban lettem, egyre inkább megkedveltem őket.
Greer ezután döntött úgy, hogy megpróbál jobb emberré válni, aminek egyik fontos lépése volt a horogkereszt eltakarása. Másrészt szívműtétre volt szüksége, és nehezére esett orvost keresnie a náci szimbólummal a mellkasán. Amikor a takarótetoválás első köre befejeződött, Greer megállapodott Darby-val, hogy három hét múlva visszatér, hogy befejezhessék a munkát. A nagydarab férfi azt mondta, nem lesz nála boldogabb ember, ha elkészül az új tetoválása, és alig várja, hogy megmutathassa a tízéves kislányának.
De Greer soha nem tért vissza a szalonba és a kislányának sem tudta már megmutatni az új tetoválást. Másfél héttel az után, hogy Darby szalonjában járt, szívrohamot kapott és meghalt. Amikor Garret értesült a hírről, azt mondta, nagyon reméli, hogy a kislány tudja, mekkora utat tett meg halála előtt az apja, és sikerül jobb emberré válnia.
