Nagyvilág

Hága újabb két szerb politikus ellen adott ki elfogatóparancsot

A Seselj ellen folyó eljárásban tanúkat vesztegettek és félemlítettek meg.

Újból nemzetközi elfogatóparancsot adott ki az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) két szerb politikus ellen, akik a vád szerint Vojislav Seselj ultranacionalista szerb politikus ellen folytatott eljárás idején tanúkat vesztegettek meg, fenyegették és megfélemlítették őket.

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék mandátuma lejárta után az ügyet átvevő MICT tájékoztatása szerint a két korábbi vádlott Petar Jojic korábbi jugoszláv igazságügyi miniszter, a Seselj vezette Szerb Radikális Párt tagja, valamint Vjerica Radeta, a párt végrehajtó bizottságának vezetője.

A törvényszék 2014 végén a két vádlottat bűnösnek találta, és távollétükben elítélte az említett bűncselekmények elkövetéséért. Majd az ügyet 2018-ban átadta Szerbiának.

Indoklásuk szerint az elfogatóparancs megújítására azért volt szükség, mert a tanúk „halálfélelemben élnek” Szerbiában.

Liu Ta-csün törvényszéki bíró szerint a tanúk nem mernek nyilatkozni a szerb hatóságoknak, mert nem képesek megvédeni őket és családjuk sértetlenségét. Az ügy Szerbiának való átadásának feltételei nem teljesültek – tette hozzá.

A törvényszék Vojislav Seselj ultranacionalista szerb politikus ügyében 2016 márciusában kihirdetett elsőfokú ítéletében bizonyítékok hiányában minden vádpont alól felmentette és szabadlábra helyezte a szerb politikust. Később, 2018 áprilisában háborús bűnök elkövetésében felelősnek találta, és tíz év börtönre ítélt emberiesség elleni bűncselekmények miatt az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa. (MTI, fotó: Europress – ANDREJ ISAKOVIC / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik