Nagyvilág

Moszkvai repülőkatasztrófa: csomagjaikért aggódó utasok hátráltathatták a mentést

Az egyik férfiból, aki hátizsákjával hagyta el az égő Superjetet, közellenség lett.

A vasárnapi moszkvai repülőkatasztrófa egyik túlélőjét azzal vádolják a nyilvánosság előtt, hogy akadályozta a többi utas menekülését a lángoló gépről.

A Yahoo News Australia portálon megjelent cikkben idézik azokat a beszámolókat, amelyek szerint egyes, csomagjaik után kutató utasok hátráltatták a mentést. Dmitrij Hlebuskint le is fotózták, ahogy csomagjával együtt sétál el az égő repülőtől. Később az orosz sajtóban azt hangoztatta, hogy az Aeroflot légitársaság amatőr módon kezelte a helyzetet, és nem térítették vissza a repülőjegye árát sem.

A Forumavia nevű orosz légiközlekedési fórumon össztűz alá került Hlebuskin, bár nem tudni, hogy a hátizsákja az ülések feletti csomagtartóban volt-e, vagy a lábánál, ahonnan könnyen felkaphatta. A helyi sajtóhírek arról szólnak, hogy csak három utas élte túl a katasztrófát a mögötte ülők közül.

Többen is csomagjukkal együtt hagyták el a gépet, a felvételeken látszik, hogy egyesek a poggyászukat dobták le a mentőcsúszdán maguk előtt, miközben az égő gépben ragadtak számára minden másodperc számított volna. Egy másik túlélő, Mihail Szavcsenko egy Facebook-bejegyzésben azt írta:

Nem tudom, mit mondhatnék azokról, akik a csomagjaikkal menekültek. Isten ítél majd felettük.

A Mirror című brit bulvárlapnak a Seremetyevó reptér egy illetékese ugyancsak arról beszélt, hogy sokan hátráltatták azzal a menekítést, hogy minden utasítás ellenére kivették csomagjaikat az ülések feletti csomagtartóból. (Fotó: MTI / EPA)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik