Az amerikai külügyminisztérium óva intette az amerikai állampolgárokat attól, hogy Srí Lankára utazzanak. A tárca arra figyelmeztetett, hogy „a terrorizmus miatt az amerikai kormányzatnak korlátozott lehetőségei vannak a Srí Lankán tartózkodó amerikai állampolgároknak nyújtandó segítségre”.eltanácsolta az amerikaiakat attól, hogy a szigetországba utazzanak.
A washingtoni kormány egyúttal Valamint felhatalmazást adott arra, hogy azok a munkatársak, akiknek ottléte nem elengedhetetlen, önkéntes alapon visszatérhessenek az Egyesült Államokba.
A külügyi közlemény figyelmeztetett arra is, hogy terrorista csoportok továbbra is támadásokat terveznek Srí Lankán.
Maitripala Sziriszena, Srí Lanka elnöke pénteken bejelentette, hogy a titkosszolgálat információi szerint még mintegy 140 fő áll kapcsolatban az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel az országban.
Pénteken több mecsetben elmaradtak a hagyományos közösségi imák, a katolikus templomok pedig továbbra is zárva maradnak.
Mint ismeretes, Srí Lankán húsvét vasárnapján több katolikus templom ellen követtek el merényleteket, melyeknek 250 halálos áldozatuk volt.
