Nagyvilág

Megerőszakolt egy 17 éves lányt az óceánjárón, de elengedték, mert az eset a nemzetközi vizeken történt

Szabadon engedték azt az olasz tinédzsert, akit azzal vádoltak meg, hogy megerőszakolt egy 17 éves brit lányt egy óceánjárón. Azért született ez a döntés, mert a támadás a nemzetközi vizeken történt, írja az Independent.

A 18 éves gyanúsítottat azt követően tartóztatták le, hogy áldozata a spanyol rendőröknek elmesélte, miként vonszolta őt be a hajó egyik kabinjába a Földközi-tengeren.

A fiút a Levante-EMV című helyi lap szerint csütörtökön állították bíróság elé Valenciában, de a bíró döntése szerint nem lehet jogi lépéseket tenni az ügyben. Egy 2009-es törvénymódosítás értelmében ugyanis csak akkor lehet határon túl elkövetett bűncselekményekben eljárni, ha az áldozatok és a gyanúsítottak Spanyolországban élnek.

Jelen esetben az áldozat brit, a feltételezett elkövető Olaszországban lakik, az óceánjárót pedig Panamában jegyezték be.

A bíró szerint az üggyel így a brit, az olasz vagy a panamai hatóságok tudnak érdemben foglalkozni.

Kiemelt kép: Gerard Julien / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik