Nagyvilág

Amerikai szenátor: Megerőszakolt egy katonatiszt

Martha McSally amerikai szenátor – aki az Amerikai Egyesült Államok történetének első női vadászgép pilótája volt – csütörtökön egy meghallgatáson elárulta, hogy a légierőnél egy magas rangú katonatiszt megerőszakolta, írja a BBC.

A republikánus politikus elmondása szerint nem jelentette az esetet, mert szégyellte azt és nem bízott a rendszerben.

Az 52 éves McSally több szexuális erőszakon átesett nő jelenlétében azt mondta,

ahogy ti, úgy én is a hadseregben zajló szexuális erőszak túlélője vagyok, de sok bátor túlélővel szemben én nem jelentettem a történteket. Magamat hibáztattam. Össze voltam zavarodva. A támadók visszaéltek a hatalmi pozíciójukkal. Egy alkalommal én voltam a kiszemelt és megerőszakolt egy katonatiszt.

2017-ben 6800 szexuális erőszakról tettek bejelentést az amerikai hadseregnél, ami 10 százalékos emelkedés az előző évhez képest.

McSally 26 évig szolgált a légierőnél, 2010-ben ezredesként szerelt le. Ezt követően két cikluson át volt a Képviselőház tagja, majd januárban szenátor lett.

A politikus nem most először beszélt arról, hogy szexuálisan bántalmazták. Tavaly a Wall Street Journal című lapnak nyilatkozva azt mondta, hogy 17 éves korában az iskolai tornatanára kötelezte rá, hogy szexeljen vele.

Kiemelt kép: Mark Wilson/Getty Images/AFP/Europress

Ajánlott videó mutasd mind

Meghalt Csukás István

Neki köszönhetjük a Süsü, a sárkányt, a Pom Pom meséit vagy a Nagy Ho-ho-ho-horgászt is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.