Miért éppen tavasszal telik meg a levegő madárcsiviteléssel?

Ilyenkor érkeznek a költöző madarak, egyúttal megkezdődik a párzási időszak, vagyis jelez a madarak biológiai órája. Hosszabbodnak a nappalok, ez kiváltja bizonyos a hormonok kiválasztását, ami pedig beindítja a vonulási, illetve a párzási aktivitást, aminek hatására a madarak szexelni akarnak. Ez utóbbi olyan erős hajtóerő, hogy például a darázsölyv, ami ősszel, a legtöbb madarunkkal szemben tőlünk nem keletre, hanem nyugatra vándorol és az Ibériai-félsziget-Nyugat-Afrika-Közép-Afrika útvonalon halad, tavasszal a szaporodási vágytól űzve északi irányban, nyílegyenesen repül vissza Magyarországra.

A hazai madárpopuláció hány százaléka érkezik meg mostanság?

Magyarországon 418 megfigyelt madárfajnál tartunk, csak Budapesten 280 felé közelít ez a szám, ami elég sok, hiszen egész Európában összesen mintegy 780 fajt figyeltek meg. A magyarországi madárállománynak kicsivel több mint a fele költ nálunk, és jelentős része vonul.  De hogy éppen melyik madár merre jár, az elég nehéz kérdés. Van, amikor tudjuk, hiszen mondjuk vetési varjúból télen akár milliós tömeg érkezik Észak-Oroszország és Belarusz felől, de például a magyarországi feketerigó-állomány részben állandó, részben vonul, ám miközben némelyikük továbbáll, sokan éppen hogy idejönnek közben északról, tehát nem feltétlenül érzékelünk változást. Magyarországon legfeljebb egy olyan hónap van, a július, amikor nincs madárvonulás.

Akkor tulajdonképpen egy folyamatos migrációval állunk szemben.

Abszolút, a tavaszi vonulás eltart június első feléig, az őszi meg már esetenként júliusban elindul, egyes hím kakukkok akár már ekkor megkezdhetik az „őszi” vándorlást a Közép-Afrikában lévő telelőterületekre. A magyarországi madárállomány jelentős része nem tekinthető „valódi” európai fajnak, csak ide jár szaporodni, életének többségét úton, illetve Afrikában tölti. És még az állandó madaraink ősei is elsősorban Afrikából, illetve az arab térségből származnak.

A fehér gólya sem magyar, hanem afrikai madár, ami Magyarországra jön költeni, mégpedig azért, mert Afrikában sokkal több gólya- és gémfaj van, tehát óriási a táplálékért és az élőhelyért folytatott versengés.

Gazdasági bevándorló.

Ha úgy tetszik, igen, hiszen neki megéri idejönni. Aztán vannak, akik csak átvonulnak rajtunk, például messzi északon költő ludak és a darvak, de az is előfordul, hogy utóbbi fiataljai évekig nálunk nyaralnak, amíg tart az ivarérés, és csak utána mennek tovább a költőterületükre.

Áprilisban miért mennek el innen a madarak, amikor éppen jön a jó idő, egyre bőségesebb étlappal szolgál a természet, látszólag minden ideális számukra?

Nem minden madár Afrikába vonul, számos olyan észak-európai és szibériai fészkelő van, ami hozzánk jön átvészelni a telet. Ősszel egy csomó madárnak mi vagyunk Afrika. Azért is érdekes hónap az április, mert a nálunk telelők egy része még itt van, hiszen a skandináv hegyekben sokkal később kezdődik a tavasz, miközben folyamatosan érkeznek haza a „mieink”.

Szóval ami nekünk fogvacogtató tél, az egy szibériai madárnak trópusi vakáció?

Persze, hiszen a tél alapvetően nem a hidegével öli a madarakat, hanem a hóval, a legtöbb madár ugyanis a talajról vagy onnan is táplálkozik, az akár négy-hat hónapig tartó és több méteres hótakaró viszont ebben megakadályozza. A gólyák sem a hideg miatt mennek el, gyakorlatilag fagyállóak. Vicces, hogy a budapesti állatkert mediterrán és szubtrópusi származású pingvinjeit mínusz 15 fok alatt be kell zárni, mert megfagynának, a gólyák viszont simán elvannak mínusz 20-25 fokban, ha van kajájuk.

Hogyan alakul ki a madarak vándorlási útvonala?

Ha veszünk 100 madarat ugyanabból a fajból, akkor mondjuk 95 az általános minta szerint viselkedik, vonul és költ, így biztosítva a faj stabilitását. De mindig van néhány olyan egyed, a madárvilág Scott kapitányai és Kolumbusz Kristófjai, akik nem bírnak magukkal, és a faj elterjedési területét elhagyva megnézik, mi van a kék horizonton túl. Mivel az északi félteke szárazföldi területeinek nagy részét 10 ezer évvel ezelőttig a jégkorszak uralta, ezek a próbálkozó egyedek évezredeken keresztül elpusztultak, ám amikor visszahúzódott a jég, kialakult egy hatalmas üres, zöld táj, az Afrikából érkező próbálkozók életben maradtak, és elkezdtek szaporodni. A legutolsó jégkorszak tízezer éve véget ért, mivel azonban az evolúcióban ez az idő szinte semmi, a legtöbb madarunk még nem tudott alkalmazkodni az évenkénti „kis jégkorszakhoz”, amit mi télnek hívunk, ezért ősszel visszarepül a melegbe, de például a cinege vagy a verébfajok már adaptálódtak a téli viszonyokhoz.

Ezek szerint idővel egyre több faj fog nálunk megtelepedni?

Igen, ezért is érkeznek időről időre a hírek újabb fajok téli előfordulásáról, például 2004/2005 tele óta fehér gólyákról.

Ha mostanában kisétálunk egy budai erdőbe, körülbelül hányféle madár hangját hallhatjuk?

Április-május tájékán akár 15-20 fajt. Cinegéből és rigóból úgy három-három fajt, harkályból négyet-ötöt, pintyből ötöt-hatot, de bagolyból is hármat-négyet, és akkor még ott vannak a poszáták, a füzikék, a légykapók és a többiek.

És nagyságrendileg hány madár tartózkodhat jelenleg Magyarországon?

Ezt képtelenség megmondani, még úgy is, hogy több célzott monitoring felmérése is van a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek. Ha a magyarországi lakott területeken leggyakoribb 45 faj becsült adatait nézzük, az átlag értéken körülbelül 14 millió pár, nekik egy évben születik mintegy 140 millió fiókájuk. De ez is csak a hazai fészkelő állomány, az átvonulókról és a több mint száz fészkelő fajunkról nem beszéltünk. Annyi elmondható, hogy valószínűleg most, áprilisban a legalacsonyabb a létszám, hiszen a nálunk telelők nagy része már elment, nem mindenki érkezett még meg, és a fiókaszezon is majd csak a hónap második felében indul.

Ez már csak azért is érdekes, mert éppen ilyenkor érezzük úgy, hogy hirtelen megtelik a levegő madarakkal.

Miközben augusztusban, amikor a legtöbben vannak, rendszerint közleményeket kell kiadnunk, mert az emberek aggódnak, hogy hova lettek a madarak. Csak nem megmérgezték őket? Pedig akkora már világra jött az említett 45 faj 140 millió fiókája, az állomány a mostani sokszorosára nőtt, csak nem énekel senki, lecsengett az udvarlási szezon, minek strapálják magukat, és a fiókák sem kuncsorognak nagy hangon élelem után.

Kizárólag udvarlásból dalolnak a madarak?

A madáréneknek kettős funkciója van, egyrészt elüldözni a rivális hímeket: figyelj haver, ilyen erős a hangom, ide ne gyere! A másik pedig a tetszelgés, amivel a tojókat próbálja magához vonzani: itt vagyok, nézd, milyen pompás élőhelyem van, gyere ide, az én bélyeggyűjteményemet nézd meg!

A madárdal gyakorlatilag egyszerre a legalpáribb kocsmai szájkarate a rivális hímek számára, illetve szerelmi szerenád a tojóknak.

Akkor kizárólag férfikórust hallgatunk, amikor madárénekről beszélünk?

Igen, de ez csak a klasszikus madárénekre igaz. Ahogy egy operaénekes este előad egy áriát, de egyébként húst kér a hentesnél, gügyög a gyerekének, enyeleg a feleségével, káromkodik vezetés közben, úgy a madaraknak is rengetegféle hangjuk van, köztük egészen ritkák is. Például veszély esetén külön hanggal jelezhetik a megfelelő korú fiókáknak, hogy ugorjanak ki a fészekből, ezt a hangot pedig csak ilyenkor adják ki, ha nem vagy éppen ott, és nem foglalkozol húsz éve az adott fajjal, soha nem szerzel tudomást erről. Persze a riasztóhangok között akadnak nagyon általánosak is, rendszerint ha egy madár magas hangon figyelmeztet egy ragadozóra, azt más állatcsoportok, leggyakrabban az emlősök is megértik (és viszont), és menekülőre fogják. De például a hím széncinegének van egy olyan külön riasztó és jelzőhangja is, ami egyben meg is nyugtatja az odúban kotló tojót. Jelzi, hogy figyelj, veszély van, de itt vagyok, még élek, nyugi, erre pedig a tojó válaszol egy szintén egyedi hanggal, ami csak egy-két méterre hangzik el.

Mindig van valamilyen kommunikációs szándék? Olyan nincs, hogy egy madár csak úgy a saját szórakoztatására trillázgat?

Amennyire ezt emberként meg tudjuk állapítani, nagy valószínűséggel van ilyen, sőt igen gyakran előfordul. Biztos sokan tapasztalták már, hogy akár mínusz tizenöt fokban is, ha kisüt a nap, a tiszafa sűrűjében üldögélő fekete rigó magának hangicsálva, alig, csak egy-két méterről hallhatóan énekelget. Mintha az operaénekes hagymaszeletelés vagy zuhanyzás közben dúdolgatna. Nem tudjuk, hogy mi a funkciója, lehet, hogy így gyakorolnak a tavaszra, de az is lehet, hogy egyszerűen csak tele a pocak, süt a nap, nincs wifi, hát énekelgetnek, mert ettől jól érzik magukat. A klasszikus viselkedésökológiai megközelítés szerint mindent azért csinál egy élőlény, mert annak van valami haszna, különben csak az energiáját emészti fel feleslegesen, de az embernél is látjuk, hogy azért ennél összetettebb a dolog.

Márpedig az állatok egyáltalán nem különböznek annyira az embertől, mint azt általában gondolják. Ugyanazok a mozgatórugóink: kaja, minél kevesebb munkával minél több haszon, szex, utód, béke.

Emellett minél fejlettebb egy élőlény idegrendszere, minél intelligensebb, annál inkább hajlamos az unatkozásra, ilyenkor pedig szórakoztatni kezdi magát. Ezért szemtelenednek el a tengerparton etetett sirályok, vagy kötnek bele a nyájat terelő kutyába, az istálló légterében átrepülő sasokba a fiatal fecskék hordái. De már a fiókák is játszanak egymással a saját szórakoztatásukra és ügyességük fejlesztésére.

Látszólag annak sincs kézzelfogható haszna, ha a papagáj a beszédünket utánozza, vagy a szajkó éppen láncfűrészt játszik.

Vannak olyan fajok, ahol a hím minőségét az jelzi, hogy a környezetéből hányféle hangot tud utánozni. És ha én nevelem fel otthon, akkor engem tekint fajtársának, nekem udvarol. De itt is előjöhet az unalom szülte böllenkedés, amikor egy otthon felnevelt varjú vagy seregély a hangunkat tökéletesen utánozva ráripakodik a kutyára, hogy mit csináltál Buksi, takarodj a helyedre! A megtévesztett kutya besunnyog a helyére, a madár meg jót röhög rajta.

Mennyire sikerült feltérképezni a madarak kommunikációját? Hány százalékát „értik” az ornitológusok a madárhangoknak?

Sokat tudunk róluk, de sokkal nagyobb az a rész, amiről fogalmunk sincs, és ez szerintem mindig is így lesz. Abban például biztosak vagyunk, hogy amíg mi elbűvölve hallgatjuk a madáréneket, az andalító dallamokat, a szomszédos fajtárs hímek ezt súlyos fenyegetésként élik meg, és többnyire távol maradnak. A kocsmában is csak az agresszív interakciók töredéke fajul verekedéssé, a többség valójában nem akar verekedni, mert hiába vagy erősebb az ellenfelednél, mindenkinek lehet egy szerencsés ütése, amitől megsérülhetsz, és a vadonban akár bele is halhatsz. Szóval ez a nagy hanggal előadott szájkarate egy nagyon jó dolog, mert el lehet vele kerülni a fizikai erőszakot.

Az élet lényege maga az élet, a legfontosabb mértéke az utód, a legtöbb energiát ebbe tesszük bele, lényegében erről szól a hím madarak arcoskodó és egyben udvarló éneke is.

Előfordul azért, hogy mégis fizikai erőszakká fajul a fenyegetőzés?

Persze, és akár meg is ölhetik egymást, még a sokak által „szentként” kezelt, „aranyos” – képzeljük el, mint gondolnak róluk a földigiliszták – fekete rigók is. Ezért veszélyes, ha az autókon tükröződve meglátják magukat a madarak, mert hiába énekelnek a tükörképüknek, az nem fog visszaénekelni, marad a harc, amiben teljesen kimerülhet a madár.

Ha nem harccal döntik el, mi alapján választanak a nőstények az egymással emberkedő (vagyis hát madárkodó) hímek között?

Énekes madarak esetében például azzal, hogy hol énekel a hím. A tojó arra törekszik, hogy a legjobb genetikai állományú hímmel párosodjon, a hím pedig arra, hogy a legjobb minőségű élőhelyet szerezze meg. Így aztán madárvonuláskor a szuperhímek, a faj Schwarzeneggerei érkeznek meg először, hiszen aki a leggyorsabban rongyol vissza, azé lesz a legjobb terület. Más fajoknál viszont az is lehet a vonzerő mértéke, hogy mennyire változatos a hím éneke. A seregélynél például a saját fajra jellemző hang az énekrepertoár csak mintegy 30 százaléka, az összes többit a környezetéből tanult más madárhangok utánzása teszi ki. Szóval többféle változata van, hogyan versengenek a hangjukkal a madarak, de a cél szinte mindig ugyanaz.

Amikor más fajok hangjelzéseit sajátítják el, az olyan, mint amikor mi megtanulunk franciául?

Nem, te azért tanulsz meg franciául, hogy hangkódok alapján képes legyél franciául kommunikálni. A madár esetében ez csak díszítő elem, idegen tollakkal való ékeskedés. Mintha te ahelyett, hogy megtanulnál franciául, vennél egy bazi vastag francia-magyar szótárt, és azt mutogatnád.

A nőstények között nincs semmilyen verseny?

A madaraknál is alapvetően a hölgyek választanak.

Olyan, mint egy húspiac, csak itt a hím az áru – vannak fajok, amelyek tényleg úgy kelletik magukat, mint egy sztriptízbár színpadán.

A pajzsos cankóknál például a hímek nagyon szép tollbokrétákat növesztenek, és van egy úgynevezett dürgőhely, ahol összegyűlik mondjuk ötven hím, bemutatják a produkciójukat, a tojók pedig a közelben táplálkozva, „unatkozva” szemlélik a műsort, aztán választanak. Persze a verseny gyakran már előre lefutott: a füsti fecskéknél például az jelzi a hím minőségét, ha minél hosszabb és mélyebben villás a farka, a házi verébnél pedig az, hogy mennyire nagy a mellfoltja. Amikor kutatók vért vettek ezektől a madaraktól, a laborvizsgálatokból kiderült, hogy a látványosabb farokkal és mellfolttal rendelkező egyedeknek valóban jobb a genetikai állománya és az immunrendszere, vagyis ha egy fecskének BMW-je van, akkor az nem egy jól kamuzó csaló, hanem tényleg kőgazdag, jó parti.

Olyan nincs, hogy a kutyákhoz hasonlóan egy madár hazudik, hogy megtévessze akár a tojót, akár a riválisait?

Dehogynem, létező és gyakori, mondhatni általános jelenség ez is. A kertemben is láttam már olyan cinegét, ami hamis riasztást adott, mire az összes többi madár eltakarodott az etetőtől, ő pedig a legnagyobb nyugalomban hozzálátott az ebédhez. A csajozásban is akadnak trükkök: a harkályoknál az a hímek egyik minőségjelzése, hogy milyen hangerővel tudnak kopogni. Általában egy üres és korhadt ágon mutatják ezt be, a települési harkályok viszont rájöttek, hogy ha fém csatornaereszt, műholdvevő tányért vagy kandeláberek lemezburkolatát használják, át tudják verni a tojót. Hiába gyengébbek, szervóként alkalmazzák a fémet, mintha szuper pasik lennének. Pont olyanok, mint az emberek.

De hazudik a haranggém is, amikor a szárnyával árnyékot képez, és így csalogatja oda a melegben a kis halakat, vagy a mangrovegém, amelyik egy maga elé a vízre helyezett tollal veri át a halat, ami ezt tápláléknak hiszi, és miközben ráharap, a gém könnyedén elkapja. Ezt egyébként egy dolmányos varjú is megcsinálta Debrecenben: odament szemeteshez, fogott egy darab kenyeret, bevitte a vízbe, és gyakorlatilag csalit használva halászott. Szóval bármire képesek.

Melyik madár büszkélkedhet a leggrandiózusabb énekrepertoárral?

Ezt nehéz megmondani. Hazánk legszebb énekű madaraként a fülemülét szokták emlegetni, gyönyörű telt hangja van, másfél kilométerre is elhallatszik éjjel. A tücsökmadarak viszont húsz percig tudják tolni megállás nélkül, őt nem érdekli a fülemüle csodálatos hangja. Van, akinek a svéd trash metál jön be, van, akinek a free jazz, és van, akinek a Don Giovanni. Ha azt vesszük, hogy melyik madár képes a legtöbbféle környezeti zajt mesterien leutánozni, akkor alighanem az Ausztráliában élő lantfarkú madár a győztes, ami a tojók lenyűgözésére gyakorlatilag bármit megszólaltat a kacagó jancsitól a különböző típusú fényképezőgépek zárszerkezetén és a robbanómotoros fűrészen át az autóriasztóig. Erre azért van szüksége, mert hiába az impozáns farktoll, olyan sűrű helyen él, hogy a tojónak esélye sincs meglátni, ha nem csalogatja egész közel a hangjával, ehhez pedig összetett stratégiára van szüksége. Emberi példával ő Luciano Pavarotti és Brad Pitt egybegyúrva.

Mik a legnagyobb, megfejtésre váró rejtélyek az ornitológusok számára?

Minden és bármi! Például hogy mennyi a genetika, és mennyi tanulás a madárénekben. A legtöbb madár meg tudja tanulni a fajára jellemző hangokat a családjától, de mi van a kakukkal, akit nem a saját szülei nevelnek fel? Nagyon érdekes a hangképző rendszerük vizsgálata is. Mivel légzsákjaik kilégzéskor is átöblítik a tüdőt, képesek éneklés közben is levegőt venni, ráadásul elágazó légcsővel rendelkeznek,

saját magukkal is tudnak duettet énekelni.

A fülemüle hangja lelassítva olyan, mintha egy majom hangját hallanánk az esőerdőben, majd mintha egy kutya ugatna. Mivel a madarak hallása sokkal jobb, mint az emberé, lehet, hogy ők inkább ilyennek hallják. Ahogy a rovarok szemében is egészen máshogy néznek ki a virágok, mert más fénytartományban látják őket. Ha lelassítjuk a madáréneket, kiderül, hogy amit a mi fülünk egy hangnak hall, az egyszerre több futam, és sokkal több információt tartalmaz, mint azt gondolnánk.  Ezeket a felfedezéseket pedig egyre gyakrabban használják a fajok elkülönítésére. Amiről úgy hittük, hogy egy faj, kiderül, hogy valójában több fajhoz tartozik. És minden felfedezés újabb kérdéseket vet fel.

Eddig hány fajt azonosítottak?

Körülbelül 12-13 ezer madárfaj él a Földön, egyedi szokások és jellegzetességek millióival, vagyis mindegyikük egy rettenetesen összetett világ. A hang csak egy dolog, ahogy az embert, őket is vizsgálhatom szociológusként, orvosként, genetikusként, gasztroenterológusként, százféle szempontból. Én majdnem húsz évig kutattam egyetlen fajt, a búbos pacsirtát, annak is egy viselkedési elemét vizsgáltam, hogy miért épít köveket a fészkébe, és a húsz év alatt sokkal több kérdés merült fel, mint amennyi választ kaptam.

Az élet hihetetlenül bonyolult, és még mindig csak a felszínt kapargatjuk. Többek között ez a baj a civilizáció gerjesztette, most zajló kihalási hullámmal is, anélkül pusztítunk ki élőlényeket, hogy tudnánk, mi a hasznuk, és miért vannak a világon.

Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu