Nagyvilág

A CEU Budapesten marad, valahogy

A kormány kész újra megvizsgálni az egyetem működését.

A Klubrádiónak a rektor azt mondta, az Európai Néppárt három bölcse velük már felvette a kapcsolatot. Ha nem járnak sikerrel a kormánynál, a CEU akkor is marad Magyarországon, bár azt még nem tudja, hogyan, mert még nem kaptak semmiféle garanciát az Orbán-kormánytól.

Michael Ignatieff közölte, még nem tudja, mikor találkoznak a néppárti bölcsekkel, de a tárgyaláson világossá teszi, az amerikai diplomát is adó egyetem Magyarországon akar maradni, ha erre a jogi garanciákat megkapják. Ha a bölcsek ezt nem tudják elérni a kormánynál, a CEU akkor is Budapesten marad.

Nem zárják be a Nádor utcai kapukat, nem tűnnek el.

Aki öt év múlva idejön, még mindig itt találkozhat velünk. Most még nem látom pontosan, hogyan, de az biztos, hogy nem üldözhetnek el minket olyan könnyen.

Közben kiderült, a kormány mégis kész idén felülvizsgálni a CEU  működését – írja a 444.hu.

A portál szúrta ki, hogy a Miniszterelnökség államtitkára Szél Bernadett kérdésére azt válaszolta, hogy a „Müncheni Műszaki Egyetem részvétele a magyar felsőoktatásban a CEU-val való együttműködés keretében semmilyen akadályba nem ütközik.”

Orbán Balázs szerint a kormány

Bajorország részvételét olyan bizalomerősítő lépésnek tekinti, amelynek nyomán kész megvizsgálni az Egyesült Államokban, Németországban és Magyarországon egyaránt elismert diplomák kiadásának lehetőségét.

Weber Budapesten van, a CEU-n már tiszteletét tette
A CEU maradása a néppárti csúcsjelölt egyik feltétele volt a Fidesznek.

Kiemelt kép: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik