Nagyvilág

Menő szelfit akart készíteni a Grand Canyonnál, több száz métert zuhant és meghalt

Alig több mint egy hét alatt három haláleset történt a leghíresebb amerikai természeti csodánál, a Grand Canyonnál – jelentette a helyi sajtó. Közülük ketten a mélybe zuhantak.

Előző hét szerdán egy 67 éves férfi holttestét emelték ki a kanyonból, aki nagyjából 120 métert zuhant a szakadékba. A férfi a kanyon déli részén található Yavapai földtani múzeum közelében zuhant a mélybe. Azt nem közölték a hatóságok, hogy a meg nem nevezett férfi hogyan zuhant a mélybe.

Hat nappal korábban egy makaói turista több mint háromszáz métert zuhant a Skywalk kilátó közelében. Az 50 éves férfi egy hongkongi turistacsoporttal érkezett a látványossághoz, és egy szóvivő közlése szerint éppen egy szelfit akart készíteni, amikor megcsúszott, és a mélybe zuhant.

A terület kevésbé zsúfolt, mint a Grand Canyon más részei, és az eset idején a szokásosnál is kevesebb látogatói volt a helyszínen. A területen több jelzés is figyelmezteti a turistákat, hogy ne menjenek a kanyon szélére, ahol nincsenek védőkorlátok. A haláleset miatt az üvegpadlós Skywalk kilátót ideiglenesen lezárták.

Halálos szelfi: 250 métert zuhant egy fiatal, amikor fotót akart készíteni magáról egy szikla szélén
Az izraeli turista a Yosemite nemzeti parkban kirándult, amikor a baleset történt.

Két nappal korábban pedig egy külföldi férfi holttestét találták meg egy erdős részen. Az ő halálát nem zuhanás okozta. A legfrissebb hírek szerint a halottkémi hivatal még vizsgálja a halál okát.

Az évente majdnem 6,5 millió turistát vonzó Grand Canyon nemzeti parkban nagyjából 12 haláleset történik minden évben, de csak kis részüket okozza zuhanás – mondta el a park szóvivője a CNN-nek. Vanessa Ceja-Cervantes közlése szerint inkább a nagy meleg, a fulladás és egészségügyi problémák okozzák a legtöbb halálesetet.

Szelfizés közben leesett a vonatról és meghalt egy turista Sri Lankán
A kínai nő olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni az életét.

A szelfis halálesettel kapcsolatban a CBS News egy kutatásra hivatkozva közölte, hogy hét év alatt 259 ember halt meg szelfikészítés közben. A halottak több mint 70 százaléka férfi volt, akik nagyobb kockázatot is hajlandóak vállalni egy jó fényképért.

A kiemelt képen a Skywalk kilátó, a Grand Canyonnál. Fotó: ROBYN BECK / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik