Nagyvilág

Nem indulnak a liberálisok az EP-választáson

Szabadai Viktor, a Magyar Liberális Párt budapesti választmányának elnöke az Azonnali.hu-nak adott interjújában közölte, hogy a pártja nem indul az EP-választáson, mert a rájuk leadott szavazatok tulajdonképpen elvesztegetett voksok lennének.

Azt mondta:

Nem indulunk. Mi a 2018-as választást követően rögtön előálltunk azzal, hogy közös indulásra van szükség az EP-választáson, ha az ellenzék hatékonyan akar fellépni a Fidesszel szemben, hiszen az egymással versengő listák és jelöltek kudarcos eredményt hoztak. Ám ez nem sikerült.

Ezért

Mérlegeltük, hogy minden olyan szavazat, amit olyan pártra adnak le, ami nem szerez mandátumot, az elveszett szavazattá válik, ami ha áttételesen is, de a Fideszt erősíti.

Azért az is kiderült, hogy az önkormányzati választásokon részt vesznek itt-ott.

Kiemelt kép: Szabadai Viktor, a Liberálisok budapesti választmányi elnöke érkezik az előrehozott polgármester-választásokról tartott ellenzéki egyeztetésre egy belvárosi kávéházba 2018. május 2-án. (MTI / Koszticsák Szilárd)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik