Nagyvilág

Tizenhatodszor is ezrek tüntettek Belgrádban a kormány és a közmédia ellen

Ismét ezrek vonultak az utcákra szombaton Belgrádban Aleksandar Vucic szerb elnök lemondását követelve.

Hírügynökségi értesülések szerint a városszerte rendezett tiltakozó akciók békésen értek véget, így az is, amelyet a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) épülete előtt tartottak. A tüntetők Vucic távozása mellett Ana Brnabic miniszterelnök, Maja Gojkovic parlamenti házelnök és a szerb médiahatóság vezetőségi tanácsának lemondását követelték. A résztvevők egyben megemlékeztek Jugoszlávia 1999-es NATO-bombázásáról is.

A szombati megmozdulások végén Branislav Lecic színész és politikus mondott beszédet. Felszólította az egybegyűlteket, hogy “ne hagyjanak fel a küzdelemmel”, és a következő szombaton is vonuljanak az utcákra. Lecic szavait éljenzéssel fogadták a tüntetők.

December 8. óta minden szombaton ezrek vonulnak az utcákra Szerbia-szerte a kormányellenes tüntetéseken. A demonstrálók egyik fő követelése tisztességes választások megtartása.

Múlt hét szombaton ellenzéki aktivisták törtek be az RTS székházába, így tiltakozva az ellen, hogy véleményük szerint az állami televízió nem biztosít megjelenési lehetőséget az ellenzéknek, és kizárólag a kormány és Aleksandar Vucic szócsöveként működik.

A három hónapja tartó tiltakozások közvetlen kiváltó oka egy ellenzéki politikus elleni novemberi támadás volt. A baloldali Borko Stefanovicot máig ismeretlen tettesek verték meg a dél-szerbiai Krusevacon, amikor egy ellenzéki rendezvényen vett részt. A politikus állítása szerint támadói a kormányzó Szerb Haladó Párthoz (SNS) köthetők.

A tüntetések jelmondata, az Egy az ötmillióból arra utal, hogy az első tiltakozást követően Vucic kijelentette, akkor sem enged a követeléseknek, ha ötmillióan vonulnak utcára. Mivel ez körülbelül Szerbia nagykorú, választásra jogosult lakosságának felel meg, a tiltakozók a kijelentést úgy értelmezték, hogy az elnök diktatúrát vezetne be.  A tiltakozások mögött álló ellenzéki szövetség soraiban baloldali és jobboldali pártok egyaránt megtalálhatóak. Mindezek ellenére a közvélemény-kutatások szerint a SNS támogatottsága továbbra is 50 százalék feletti, és könnyedén meg tudna nyerni bármilyen választást, Aleksandar Vucic pedig még pártjánál is népszerűbb, így nem várható, hogy eleget tesz a tüntetők kérésének, és lemond posztjáról.

Kiemelt kép: Oliver BUNIC / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik