Nagyvilág

Letartóztattak 18 ellenzéki tüntetőt Belgrádban

A belgrádi rendőrség letartóztatott 18 ellenzéki tüntetőt a hét végén, legtöbbjüket azért, mert benyomult szombat este a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) épületébe – közölte hétfőn Belgrád rendőrfőkapitánya.

Vladimir Rebic tájékoztatása szerint nyolc embert bűncselekménnyel vádolnak, tízet pedig a közrend megzavarásával. Hat letartóztatott esetében már gyorsított eljárással ítélet is született: 30 napos börtönbüntetést kaptak – tudatta.

A szerb köztévébe behatoló több tucat tüntető az ellen tiltakozott akciójával, hogy szerintük az állami televízió nem biztosít megjelenési lehetőséget az ellenzéknek, és kizárólag a kormány és Aleksandar Vucic államfő szócsöveként működik.

Az Egy az ötmillióból elnevezésű tiltakozássorozat immár több mint három hónapja zajlik Belgrádban, és több szerbiai városban Aleksandar Vucic elnök ellen, akit a média elfojtásával vádolnak. A demonstrálók egyik fő követelése tisztességes választás.

Több ezren vették körbe az elnöki palotát Belgrádban
Az Egy az ötmillióból elnevezésű tiltakozássorozat több mint három hónapja zajlik Szerbiában.

A november óta folyó hétvégi tüntetések egészen múlt héten szombatig békések voltak. A több ezres belgrádi tömeg a hét végén a szervezők szerint azért lépett fel erőszakosan, mert hónapok óta hiába kérték békésen, adjanak lehetőséget követeléseik beolvasására a köztévében.

Vasárnap azután szintén több ezer tüntető vonult az elnöki palotához Belgrádban, hogy szintén szélesebb sajtószabadságot és szabad választásokat követeljen.

Ilyen tiltakozáshullámra a Milosevic-rezsim bukása, 2000 óta nem volt példa Szerbiában.

Vucic a vasárnapi tüntetés alatt egyébként éppen a köztévében beszélt a szombati eseményekről megerősítve korábbi fogadalmát, miszerint nem fog engedni a tüntetőknek, akiket “huligánoknak, tolvajoknak és fasisztáknak” nevezett.

A tüntetések jelmondata, az Egy az ötmillióból arra utal, hogy az első tiltakozást követően Aleksandar Vucic kijelentette, akkor sem enged a követeléseknek, ha öt millióan vonulnak utcára. Mivel a szám Szerbia választásra jogosult lakosságának felel meg, a tiltakozók a kijelentést úgy értelmezték, hogy az elnök diktatúrát vezetne be.

(MTI)

Kiemelt kép: Oliver BUNIC / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik