Nagyvilág

Addig erőszakolják a nőket, amíg teherbe nem esnek

Korábban a témában:

Egyre több nőt visznek a mianmari kacsin kisebbségből Kínába, ahol férfiaknak adják el, majd addig erőszakolják őket, míg teherbe nem esnek. A mianmari és a kínai hatóságok viszont szemet hunynak az ügy felett, írja friss jelentésében a Human Rights Watch.

A The Guardian cikke szerint néhány nőt hazaengednek, miután megszülte a csecsemőt, de a gyereket nem viheti magával.

Az egyik túlélő arról beszélt,

életet adtam a gyermekemnek, majd egy évvel később a kínai férfi választás elé állított. Hazajöhettem, de nem a babámmal.

Kínában rendkívül súlyos a nemek közötti egyenlőtlenség. 1987 óta drasztikusan csökkent a nők aránya a kínai népesség körében, amiben többek közt a szelektív abortusz, a gyerekgyilkosságok és a lánygyermekek elhanyagolása játszik szerepet. Ez azt jelenti, hogy ma 30-40 millió „eltűnt nő” van Kínában, akiknek élnie kellene ma, de nem élnek.

Mindez odáig vezetett, hogy több millió férfi nem talál magának feleséget, ezért a határokon túli, szegényebb országokban keresnek párt.

A kacsin nők nagy részét a hozzátartozóik, barátaik vagy olyan emberek csempészik ki Mianmarból, akikben megbíznak. Azt ígérik nekik, hogy munkát kapnak Kínában, aztán arra lesznek figyelmesek, hogy szexrabszolgákká válnak.

A Human Rights Watch az utóbbi három évben közel negyven túlélővel tudott beszélni, akik vagy megszöktek, vagy a gyermekük nélkül hazatértek. Legtöbbjük még ma sem tudta feldolgozni érzelmileg a történteket.

A mianmari kormány 2017-ben 226 hasonló esetet regisztrált, de a megfigyelők szerint a valódi szám ennél jóval magasabb, intézkedés pedig nem történik.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Scenic view over Hong Kong island, China, by night. Multicolored nighttime skyline with illuminated skyscrapers seen from Victoria Peak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.