Weber: Elfogyott a türelem Orbánnal szemben

A német köztévé, a ZDF Heute Journal című hírmagazinjának beszélt az Orbán Viktorral folytatott tárgyalásairól először Manfred Weber, szúrta ki a Mérce.

A Néppártnak épp jobban kell Orbán, mint fordítva
És ezzel a Fidesz egyelőre meg is nyeri a vitát a kizárásával kapcsolatban. Négy tanulság az Orbán-Weber találkozóról.

Az Európai Néppárt frakcióvezetője és csúcsjelöltje a műsorban többek közt azt mondta, hogy a Néppártban  „elfogyott a türelem” Orbán Viktorral és a Fidesszel szemben a legutóbbi plakátkampány után.

Weber az interjúban leszögezte, hogy az akadémiai szabadság nem alku tárgya, így azt be kell tartani, Orbán pedig ebben az ügyben be fogja adnia a derekát, ha nem akarja a Néppárton kívül találni magát.

Mint mondta, a magyar miniszterelnöknek világossá kell tennie, hogy hosszú távon is változtat a viselkedésén és bocsánatot kell kérnie.

A Néppárt frakcióvezetője  úgy fogalmazott, hogy számukra nem a mandátumok száma az elsődleges, hanem az értékeik alapvetései, amiket „szigorúan meg fognak védeni Orbántól”.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.