Nagyvilág

A „politikai forradalmár” személyessé tette elnökválasztási kampányát

Bernie Sanders nagyon nem szeretett Bernie Sandersről beszélni. Most ez megváltozott.

Tudom, honnan jöttem. És az valami olyasmi, amit soha nem felejtek el.

Ezt például nem tudtuk négy évvel ezelőtt, amikor Bernie Sanders szenátor nagy meglepetésre megszorongatta a Demokrata Párt előválasztásán a pártvezetés favoritját, Hillary Clintont.

A Wall Street hatalmas pénzintézményei, a nagy bankok és a milliárdos réteg térnyerése, a jövedelmi egyenlőtlenségek ellen küzdő politikus a 2016-os elnökválasztás idején gyakorlatilag semmi másról nem beszélt, csak programjáról. Saját történetéről szinte soha nem mondott semmit. Legfeljebb, ha rákérdeztek. De még akkor is képes volt pár mondat után visszatérni a vagyoni egyenlőtlenségek témájához.

Még az a történelmi tény sem kapott nagy hangsúlyt, hogy ő lett az első zsidó, akinek sikerült megnyernie egy előválasztást (New Hampshire-ben) az amerikai elnökválasztáson. Győzelmi beszédében Sanders ezt meg sem említette, saját magára csak úgy hivatkozott, mint „egy lengyel bevándorló fia”.

Ez most megváltozott: Sanders a hétvégén két gyűléssel beindította elnökválasztási kampányát, és beszédei nyilvánvalóvá tették, ezúttal sokkal nagyobb hangsúlyt helyez saját múltjára.

A változást már a gyűléshelyszínek is jelezték. Nem a választásban fontos szerepet játszó Iowában, vagy New Hampshire-ben tartott kampánynyitóját, hanem Brooklynban, ahol gyerekként nevelkedett és Chicagóban, ahol főiskolásként politikai aktivistává vált.

Sanders bemutatja magát

Tanácsadói már az előző elnökválasztás alatt szorgalmazták, hogy tegye személyesebbé kampányát, de a vermonti szenátor erre nem volt hajlandó. Most már más a helyzet. Akkor még ki tudott tűnni az amúgy is sovány mezőnyből pusztán politikai programjával. A mostani nagy mezőnyben progresszív világlátása már inkább mainstreamnek számít a jelöltek között, annyira balra tolódtak a demokraták. Programpontjait, mint az állami egészségbiztosítás kiszélesítése, vagy az ingyenes felsőoktatás, átvette a többi jelölt is.

Megérdemlitek, hogy tudjátok, honnan jöttem, mert a családtörténet nyilvánvalóan nagyban befolyásolja, milyen értékeket vallunk felnőttként

– jelentette ki Sanders a kampánya közlése szerint nagyjából 13 ezer embert vonzó kampányindítóján.

Az 1940-es és 50-es években Brooklyn főleg zsidók lakta negyedében felnőtt Sanders elmondta, apja hogyan érkezett 17 évesen „egy fityinggel sem a zsebében” az Egyesült Államokba Lengyelországból, a szegénység és a zsidógyűlölet elől menekülve. Hozzátéve, hogy apja családja szinte teljesen odaveszett a holokausztban.

Elmondta, hogyan nőtt fel alsó-középosztálybeliként egy kicsiny bérlakásban, hogy fiatalon meghalt anyukája álma, hogy saját házuk legyen, soha nem vált valóra, valamint, hogy a saját bőrén tapasztalta meg, milyen, ha egy család fizetéstől fizetésig él, és a pénzhiány folyamatosan gondot jelentett az otthonában.

Hozzátéve: nem úgy, mint Donald Trump, aki ezt soha nem tapasztalta meg:

Nekem nem volt olyan apám, aki több millió dollárt adott nekem, hogy luxus felhőkarcolókat, kaszinókat és country clubokat építsek. Nem olyan családból származom, amelyik hároméves korom óta évi 200 ezer dolláros zsebpénzt ad nekem. Az én zsebpénzem heti 25 cent volt.

Messze van ez a 2016-is Sanderstől, aki a vele készített interjúkban nem szívesen válaszolt a személyére vonatkozó kérdésekre, amiket „pletykálásként” értékelt, amik csak elvonják a figyelmet az igazán fontos kérdésektől. Mint a vagyoni egyenlőtlenségek. Látszik, hogy megfogadta tanácsadói szavait, és kihasználja a kampányban múltját.

Most az emberek igazán megértik küldetését, de a miértekről semmit sem tudnak. Azzal, hogy elmondja a saját történetét, megmutatja nekik a miértet

magyarázta a kampánynyitó előtt Nina Turner, a Sanders-kampány egyik vezetője a CNN-nek.

Nem csak fehér, középosztálybeli férfiak szavaznak

A 2016-os Sanders-kampány egyik nagy hiányossága volt, hogy nem tudta megszólítania az időseket, a feketéket, a spanyolajkúakat és a nőket. Clinton végül ezeknek a csoportoknak a szavazataival nyerte meg a demokrata elnökjelöltséget. Most Sandersék ezen is igyekeznek változtatni. Chicagóban pontosan ezt is tette.

Míg az előző választás alatt azt gondolta, a gazdaságról és egyenlőtlenségről szóló üzenete ugyanúgy meg fogja érinti a fekete szavazókat, mint a fehér közép- és munkásosztályt, és nem kell külön csak a feketéket érintő kérdésekkel foglalkoznia, most már kiemelten kezeli a közösség problémáit. Mint például a rendőrök rasszizmusa.

Olyan színes bőrűeket öltek meg a rendőrök, akiknek életben kéne még lenniük

– jelentette ki chicagói beszédében, felsorolva a rendőri erőszak híres áldozatait, mint Michael Brown, Eric Garner vagy Tamir Rice.

Emellett felemlegette, hogy amikor egyetemistaként élt Chicagóban a hatvanas években, hogyan vett részt a polgárjogi mozgalomban, hogyan küzdött az iskolai szegregáció ellen és, hogy aktivista évei milyen nagy hatással voltak világlátására.

És miközben elmondta, hogy kampánya középpontjában a vagyoni egyenlőtlenség áll, közölte, nem mehetnek el amellett, hogy „az egyenlőtlenségen belüli egyenlőtlenségről” is beszéljenek. Hogy az igazságszolgáltatás mennyire diszkriminatív a feketékkel szemben, hogy az átlagos fekete család vagyona csak egytizede az átlagos fehér családénak, és, hogy milyen kirekesztéssel néznek szembe a feketék a lakásbérlés, az egészségügyi ellátás vagy a pénzügyi szolgáltatások területén.

Volt fejlődés a polgári jogok tekintetében a hatvanas évek óta, amikor itt éltem? Nem kérdés. Sokat kell még tenni, hogy véget vessünk a társadalmunk szinte valamennyi részét átszövő intézményi rasszizmusnak? Mindenképpen

– jelentette ki Sanders.

A 77 éves szenátor jelenleg a demokrata előválasztás egyik legnagyobb esélyese. A RealClearPolitics közvélemény-kutatási átlaga szerint a demokrata választók majdnem húsz százaléka szavazna rá, messze megelőzve ezzel a második helyen álló Kamala Harrist (11,5%). Az első helyen Joe Biden egykori alelnök áll, 28,8 százalékkal. Ő még nem jelentette be, hogy indulna az elnöki székért.

Kiemelt kép: Bernie Sanders szenátor kampányindító gyűlésén, a New York-i Brooklyban, március 2-án. Fotó: AFP Johannes Eisele. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik